A nagy technológiai áttörést ígérő 5G már a kapuban áll, ám most tudósok az asztalra csaptak és határozottan követelik a technológia bevezetését - írja a hvg.hu.
"Egyelőre nem lehet azt mondani, hogy az 5G-hálózatok valódi egészségügyi kockázatot jelentenek az ember számára, de az ellenkezőjét sem lehet egyértelműen kijelenteni. Ehhez hosszabb időt felölelő vizsgálatok kellenének, ám ilyen hosszú kísérletekre a bevezetés küszöbén már egész biztosan nincs idő" - mondja Thuróczy György, a Nemzeti Népegészségügyi Központ sugárbiológiai és sugáregészségügyi főosztályának illetékes osztályvezetője a hvg.hu szerint. Hasonlóan látják a kérdést azok a kutatók és orvosok, akik még 2017 szeptemberében nyílt levélben kértek időt.
A portál szerint ma már több mint 48 ezer tudós és szervezet által aláírt nemzetközi petíció globális moratóriumot követel az ötödik generációs mobilhálózatok telepítésére, amíg csakugyan be nem bizonyosodik, hogy az új technológia nem jelent veszélyt senkire.
A felhívás hangneme határozott - írja a hvg.hu.
Az 5G rendkívüli mértékben növelni fogja a rádiófrekvenciás sugárzásnak való kitettséget a már működő 2G-, 3G- és 4G-hálózatok mellett. E sugárzás bizonyítottan káros az emberekre és a környezetre. Az 5G bevezetése embereken és a környezeten való kísérletezésnek minősül, amit a nemzetközi jog bűncselekményként tart számon
- írják.
Bár a sugárzás károsságának bizonyítottsága nem kérdés, abban nincs egyelőre egyetértés, hogy milyen határérték felett lehet egészségkárosító hatásról beszélni. Thuróczy viszont egyebek mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy az 5G hálózatok nem leváltanak, hanem kiegészítenek majd valamit, azaz az emberi szervezet is nagyobb sugárterhelésnek lehet kitéve.
Legolvasottabb
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá