BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
header

Szerencsi Ágnes

09.
28.
23:00

Rekord gabonatermés várható

Rekordméretű, 676,3 millió tonnás búzatermést várnak 2008-ban a világon, csaknem 11 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. A becslések szerint ennek csaknem felét az Európai Unióban aratják majd, ahol idén ugyancsak rekordot prognosztizáltak az agrárszakértők: a huszonhét EU-tagállamban 4, Oroszországban 3, Ukrajnában pedig 2,5 millió tonna a többlet. Európában kiemelkedően teljesített a német mezőgazdaság, mely idén 55 millió tonna búzával 2007-hez képest 23 százalékos növekedést produkált. A mezőgazdasági minisztérium becslése szerint Oroszországban akár a 100-102 millió tonnát is elérheti a gabonatermés, s ebből 60 millió tonna búzára, valamint 5-5,5 millió tonna kukoricára számítanak. 2006-ban még csupán 78,6 millió, 2007-ben pedig 81,8 millió tonnát termeltek. A kedvező időjárásnak köszönhetően Ukrajnában is rekordhozammal számolnak: 43 millió tonna gabona várható, másfélszer annyi, mint az előző évben. Az ország hétmillió tonna búzát, ötmillió tonna árpát és 3,6 millió tonna kukoricát szándékozik exportálni. A szakemberek kukoricából is rekordra számítanak, a bioüzemanyagok előállítása érdekében megnövelt termőterületen idén - a tavalyi rekordot is túlszárnyalva - 790,09 millió tonnát várnak. Rizsből ebben az évben összesen 432 millió mázsa termés valószínű, ezen belül az Egyesült Államok 206,9 millió, India 83,25 millió mázsát prognosztizál. Olajos magvakból 417,8 millió tonna várható, ezen a téren Argentína dönthet rekordokat, ugyanis a termőföld kiterjesztésével termelése akár 50,5 millió tonnára is nőhet. Ezzel szemben Kína némileg lemaradva 16,5 millió tonna rizst takaríthat be idén. A termelők bosszúságára az árakban is tükröződik a keresleti piac kínálativá válása, az árak a 2007. júniusi szint alatt vannak, ugyanakkor bizonytalan, hogy ez hosszú távon is így marad, a világ fogyasztása ugyanis folyamatosan nő.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
09.
25.
23:00

Optimisták a német fogyasztók

Meglepetésre nőtt a fogyasztói bizalom Németországban - áll a GfK piackutató tegnap publikált jelentésében. A nürnbergi székhelyű intézet októberi kilátásokat összegző mutatója a várt stagnálás helyett 1,6 pontról 1,8 pontra emelkedett. A javulást elsősorban az energiaárak csökkenésének tulajdonítják az elemzők. A két hónapos borúlátást követő váratlan optimizmus ellenére a GfK nem számol a fogyasztás jelentős fellendülésével idén, az intézet 2008-ra mindössze 0,5 százalékos bővülést prognosztizál. A gazdasági kilátásokat vizsgáló részindex mínusz 21,8-ról mínusz 15,7 pontra nőtt, míg a fogyasztói hajlandóság mínusz 27,9-ről mínusz 12,8 pontra emelkedett. A fizetésre vonatkozó elvárások ennél kisebb mértékben, mínusz 16,8 után mínusz 14,1 pontra javultak. A GfK szerint az alacsony szinten álló gazdasági kilátások a recessziótól való félelmet tükrözik, s a piackutató a jövőben sem vár változást, hiszen a pénzügyi piacok eseményei a fogyasztók bizalmát is negatívan befolyásolják.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
09.
25.
23:00

Recesszióban az írek

Egymást követően két negyedévben zsugorodott az ír gazdaság, így huszonöt év után recesszióba süllyedt a nemrég még iskolapéldának számító kelta tigris. A központi statisztikai hivatal tegnap nyilvánosságra hozott adatai szerint az első negyedév 0,3 százalékos csökkenése után április és június között már 0,5 százalékkal zsugorodott a GDP, így Írországot is elérte a recesszió - elsőként az eurózónában. A visszaesést a közgazdászok elsősorban az ingatlanpiac és az építőipar hanyatlásával és a globális hitelválság Európába is begyűrűző hatásaival indokolták. A szakemberek a közeljövőben nem számítanak gyors javulásra, a befektetésekre fordított kiadások visszaesése és a munkaerőpiac gyengélkedése ugyanis a gazdaság folyamatait hosszú távon is negatívan befolyásolja. Az előző évhez képest a második negyedévben már 18,8 százalékkal estek vissza a beruházások, az építőipar pedig 12,2 százalékkal zsugorodott, s az ingatlanárak eddigi 14 százalékos csökkenése után további 10-15 százalékos eséssel számolnak. Az elemzők most attól tartanak, hogy a harmadik negyedéves adatok után több európai gazdaság is hasonló sorsra juthat, sőt, a Reuters egy korábbi, szeptemberi felmérése 40 százalékos esélyt jósolt annak is, hogy a második negyedévben 0,2 százalékkal zsugorodó eurózóna egésze egy éven belül recesszióba süllyed.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
09.
25.
23:00

Idén is jól megy a magyar Ikea

Nem lassított az Ikea Lakberendezési Kft., az augusztus végén zárt pénzügyi évében 36,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest. A növekedés organikus, ugyanis a társaság az inflációval szemben három év alatt 20 százalékos árcsökkentést hajtott végre és a tervei szerint továbbra sem kíván árat emelni. A forgalomerősödés mellett a cég is érzékeli, hogy a vásárlóknak kevesebb elkölthető jövedelme marad lakberendezésre. A cég éttermi szolgáltatása is dübörög, a most zárult pénzügyi évben 2,1 millió vendéget szolgált ki, ami 11 százalékos növekedésnek felel meg, az étkeztetésből 2,1 milliárd forint forgalmat bonyolított le. Az újabb fejlesztésekről hallgat az Ikea, holott a piacon évek óta beszédtémának számít egy újabb áruház nyitása, tekintettel arra, hogy a két meglevő üzlet lassan eléri teljesítőképessége határát.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes