Balázs felülvizsgálná a diplomáciai hálózatot
Balázs felülvizsgálná a diplomáciai hálózatot
Nagyot bukott a Philips
Az egy évvel korábbi 294 millió euró nyereség után 59 millió euró nettó veszteséggel zárta az első negyedévet a holland Philips Electronics NV - jelentette be a vállalat tegnap. Az elemzők előzetesen átlag 20 milliós hiányt prognosztizáltak. A világ első számú izzógyártója és egyik legnagyobb orvostechnikai berendezéseket gyártó cége, egyben Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai cikkeket előállító vállalata a vártnál is gyengébb kereslettel indokolta a rossz eredményt. A negyedéves forgalom 2008-hoz képest 15 százalékkal esett vissza. A cég a második félévben is hasonló eredményt valószínűsít, ennek ellenére a menedzsment úgy véli, hogy az év elején bejelentett hatezer fős leépítésen felül nem lesznek további elbocsátások. A következő hónapokban ugyanakkor felgyorsítják a szerkezetátalakítást, elsősorban a fényforrásokat gyártó ágazatban. A vállalat ezektől az intézkedésektől 500 millió eurós megtakarítást remél. A Philips a második legnagyobb exportőr és az ötödik legnagyobb vállalatcsoport Magyarországon, a hazai gyárakban elsősorban szórakoztatóelektronikai termékek, személyi számítógépek, kis háztartási gépek, elektronikai komponensek és orvostechnikai berendezések készülnek. A leépítés nem érinti a hazai munkavállalókat - mondta a Napinak Igaz Ágnes kommunikációs vezető.
Harc a könyvpiacon
Elavult és a jelenlegi gazdasági helyzetben fenntarthatatlan a könyvpiacon a bizományosi rendszer - hangsúlyozzák a kis kiadók azt követően, hogy a Libri 60 százalékra növelné a bizományosi árrés mértékét.
Vita az árrésről a könyvpiacon
Elavult és a jelenlegi gazdasági helyzetben fenntarthatatlan a könyvpiacon a bizományosi rendszer - hangsúlyozzák a kis kiadók azt követően, hogy a Libri 60 százalékra növelné a bizományosi árrés mértékét.
Az IMF segít Törökország bajain
Elvi megállapodásra jutott Törökország a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az országnak nyújtandó újabb hitel feltételeiről - jelentette be Mehmet Simsek (képünkön) gazdasági miniszter pénteken. Eredetileg 20 milliárd dolláros összegről lehetett hallani, a Radikal című napilap szerint azonban a három évre nyújtott kölcsön értéke a 45 milliárd dollárt is elérheti. Törökországnak 20-25 milliárd dollárra van szüksége, s a nemzetközi presztízsveszteségét és a piaci bizalmatlanságát elkerülendő ennél többet nem is vesz igénybe a kormány, főleg nem a 2011-ben esedékes választások előtt - jósolják más elemzők. A készenléti hitelről szóló megbeszélést januárban felfüggesztették a nem regisztrált jövedelmek, a kormányzati kiadások és az adózással kapcsolatos egyezkedések nehézségei miatt, ám az elmúlt hetek sikeres tárgyalásainak eredményeként a szerződést még tavasszal aláírhatják. Az IMF egyben 964 millióról 1,2 milliárdra emeli az ország SDR-állományát. Ankara előző - 10 milliárd dolláros - hitelszerződése tavaly májusban járt le, az ország adóssága az IMF-nél 8,5 milliárd dollárt tesz ki. A hitelre a válság sújtotta gazdaság élénkítéséhez van szükség: a GDP a tavalyi negyedik negyedévben mintegy 6,2 százalékkal esett vissza, s ez az elemzők szerint az első félévben még tovább, akár 10 százalékra nőhet. Az ipari termelés februárban 23,7 százalékkal, a feldolgozóipar 25,9 százalékkal, a gépjárműipari szektor 59 százalékkal zsugorodott. A kormányzat adócsökkentéssel és monetáris enyhítéssel próbál enyhíteni a helyzeten, az irányadó kamatlábat november óta 625 bázisponttal csökkentették, így most 10,5 százalékon áll. A jövőt illetően optimistábbak a várakozások, s áprilistól némi konszolidációt várnak az elemzők. A piacra valószínűleg a megállapodás is jótékony hatással lesz, ezen túl a Valutaalap a kormányzati kiadások csökkentését és az államháztartási hiány korlátok közt tartását várja Ankarától.
Túljártak a csalók eszén a rendőrök
Bizonyára meg fog lepődni az a 22 ezer jóhiszemű ember Nagy-Britanniában, aki a napokban kapja vissza múlt évben egy-egy nemzetközi szerencsejáték nyereménye vagy nagy hasznot ígérő ajánlat kapcsán tengerentúlra küldött pénzét. A szervezett bűnözés ellen küzdő brit ügynökség (Soca) ugyanis még azelőtt fényt derített egy összesen félmillió fontos csalásra, hogy az elkövetők hozzájutottak volna az összeghez. Ha a visszaélések folytatódnak, a végösszeg éves szinten akár a 35 milliót is elérhette volna. A visszatérített bankjegyek mellé a nyomozóhatóság egy levelet is mellékelt, amelyben a csalásról tájékoztatja a címzetteket és figyelmeztet, legyenek óvatosabbak a jövőben, s ignorálják a gyanús ajánlatokat, mert csak ez jelenthet védelmet. A mostanihoz hasonló tömeges átverések sokszor nagyon alaposan végiggondoltak és látszólagos támadhatatlanságukkal könnyen meggyőzik az embereket - állítja Trevor Pearce, a Soca egyik munkatársa, hozzátéve: a csalók egymás közt magas összegekért kereskednek meglévő címlistáikkal. A belügyminisztérium az akció lezárásakor gratulált az ügynökségnek, mondván, tevékenységük sikere igen komoly üzenet a bűnöző szervek számára. Éppen ezért Nagy-Britannia a jövőben is fokozottan fokuszál a bűnüldöző és bűnmegelőző szervekre.
Karcsúsít az ING
Hollandia legnagyobb pénzügyi szolgáltató vállalata, az ING a jövőben 10-15 cégétől is kénytelen lesz megválni, hogy 6-8 milliárd euró forráshoz jusson - jelentette be az amszterdami székhelyű csoport tegnap. Az ING a harmadik negyedév mínusza után a negyedik negyedévben is 3,71 milliárd eurós veszteséget könyvelt, az idén már 28 százalékot veszített értékéből, ezért van most szükség működésének felülvizsgálatára. Az ING ukrajnai leánya biztosan érintetlen marad, a kínai és japán üzleteket jelenleg is vizsgálják, az ING Canada egy részét pedig már eladták. A leépítés a cég egyik online-banki részlegét is érintheti. A vállalat tavaly októberben 10 milliárd eurós kormányzati segélyben részesült, az egymilliárd eurós költségcsökkentő tervének megfelelően a korábban bejelentett, 7 ezer főt érintő leépítést is megkezdte, eddig mintegy 3500 dolgozójától vált meg. A jövőben az ING nagyobb hangsúlyt kíván európai, elsősorban a Benelux államokbeli tevékenységére fektetni, csakúgy, mint lengyelországi, romániai és törökországi jelenlétére. Prioritást kapnak az életbiztosítást és a nyugdíjakat érintő szolgáltatások Nyugat- és Közép-Európában, az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában és Ázsiában. Az egyszerűsítés jegyében pedig a banki és biztosítói üzletágakat a jövőben egy csoporton belül kezelik. Az ING Magyarországon biztosítási, nyugdíjpénztári, vállalati banki, befektetési alapkezelői és lízingtevékenységgel szolgál.
Az autóipar gondjai miatt a Henkel is szenved
Az első negyedévben 33 százalékkal esett vissza a Henkel AG profitja - jelentette a düsseldorfi székhelyű vállalat tegnap. Az első három hónapban a cég EBIT-eredménye az egy évvel korábbi 320 millió euróról 215 millió euróra csökkent, az értékesítés volumene 7 százalékkal mérséklődött. A visszaesést elsősorban a ragasztók iránti kereslet mérséklődésével magyarázza a Henkel, a termelővállalatok, s a legnagyobb megrendeléseket jelentő autóipar gyengélkedése következtében az ágazat bevétele 19 százalékkal volt gyengébb, vagyis adózás előtti eredménye 45 millió euróval, 150 millió euróra csökkent. Az elsőbbségi részvények értéke tizenegy éve nem látott mértékben, 12 százalékkal, papíronként 19,17 euróra esett. A vállalat a következő negyedévekben sem számít számottevő javulásra, sőt a szakértők szerint a háztartási, a kozmetikai és testápolási szegmensben a jövőben a mostaninál is nagyobb visszaesés várható. A világ 125 országában jelen lévő Henkel Magyarországon három üzemben termel: Vácott ragasztóanyagokat, Barcson építési kemikáliákat, Körösladányban pedig folyékony mosó- és tisztítószereket gyárt.
Megkülönböztető versenytényező kell az érvényesüléshez
A speciális tudás és a szakmai gyakorlaton túl szerzett munkatapasztalat jelenthet előnyt ma a friss diplomások piacán, ahol a gazdasági
Válság közepette is vonzó befektetési célpont
A válság ellenére is érdemes most a magyar cégeknek Kínában terjeszkedni - egyebek közt ez a tanulsága a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokról szóló, az AIESEC diákszervezet által a Budapesti Corvinus Egyetemen megrendezett március végi kerekasztal-beszélgetésnek.