Bizonyára meg fog lepődni az a 22 ezer jóhiszemű ember Nagy-Britanniában, aki a napokban kapja vissza múlt évben egy-egy nemzetközi szerencsejáték nyereménye vagy nagy hasznot ígérő ajánlat kapcsán tengerentúlra küldött pénzét. A szervezett bűnözés ellen küzdő brit ügynökség (Soca) ugyanis még azelőtt fényt derített egy összesen félmillió fontos csalásra, hogy az elkövetők hozzájutottak volna az összeghez. Ha a visszaélések folytatódnak, a végösszeg éves szinten akár a 35 milliót is elérhette volna. A visszatérített bankjegyek mellé a nyomozóhatóság egy levelet is mellékelt, amelyben a csalásról tájékoztatja a címzetteket és figyelmeztet, legyenek óvatosabbak a jövőben, s ignorálják a gyanús ajánlatokat, mert csak ez jelenthet védelmet. A mostanihoz hasonló tömeges átverések sokszor nagyon alaposan végiggondoltak és látszólagos támadhatatlanságukkal könnyen meggyőzik az embereket - állítja Trevor Pearce, a Soca egyik munkatársa, hozzátéve: a csalók egymás közt magas összegekért kereskednek meglévő címlistáikkal. A belügyminisztérium az akció lezárásakor gratulált az ügynökségnek, mondván, tevékenységük sikere igen komoly üzenet a bűnöző szervek számára. Éppen ezért Nagy-Britannia a jövőben is fokozottan fokuszál a bűnüldöző és bűnmegelőző szervekre.
