válság következményeként egyre éleződik a verseny, a lehetőségek pedig egyre szűkülnek.
A tavalyihoz képest mintegy 15 százalékkal kevesebb kiállító és 50 százalékkal kevesebb meghirdetett pozíció várta a pályakezdőket a Budapesti Corvinus Egyetemen április elején megrendezett KarrierExpón. A mintegy száz kiállító legtöbbje - az előző évek trendjének megfelelően - a pénzügy, számvitel, informatika és az értékesítés területén kínált pozíciókat, emellett az élelmiszer-ipari, tanácsadó, telekommunikációs és termelési cégek, valamint a szolgáltatóközpontok, az FMCG vállalatok, a kormányzati és az oktatási szféra képviselői is megjelentek. A kiállító munkáltatók háromnegyede azonnali vagy szeptemberi kezdéssel kínál állást, egynegyedük ennél később induló programjaira, pozícióira várja a jelentkezőket.
A cégek 80 százaléka nemcsak végzősöket és diplomásokat keres, hanem szakmai gyakorlatot is biztosít a fiataloknak - tudtuk meg Andrási Monikától, a rendezvényt szervező Corvinus Karrier Iroda vezetőjétől. Még a legnagyobbak, a British American Tobacco Hungary vagy a Coca-Cola is túlnyomórészt gyakornoki pozíciókkal érkezett, utóbbi összesen 8 állást kínált standján, közülük mindössze két vidéki - egy mikrobiológusi és egy raktáros - bizonyult állandó jellegűnek. A kiállításon - az őszi öttel szemben - csupán két bank, a Budapest Bank és a K&H képviseltette magát. A belga KBC tulajdonában lévő utóbbi - az ágazat többi szereplőjéhez hasonlóan - bár megérezte a válságot, ennek ellenére nemcsak szakmai gyakorlatot hirdet, hanem állandó pozíciókra friss diplomásokat is vár, s közülük is a legjobbakat, hiszen a jelenlegi helyzetben elsősorban a minőségi bővítésre fokuszál a pénzintézet - mondta a Napinak Lovretity Zsigmond hr-igazgató. A meghirdetett állások számának visszaesését erősítette meg a Budapest Bank is, amely öt pozíciót hirdetett standján. A novemberi expóhoz képest legalább 50 százalékkal esett vissza az általunk kínált állások száma - panaszkodott Fábián Andrea, a ProfiPower munkaerő-közvetítő cég munkatársa is. A vállalat által hirdetett álláslehetőségek körülbelül fele informatikusok, másik fele pedig mérnökök és közgazdászok számára szól, emellett jelenleg adminisztráció, értékesítés, vezető-utánpótlás területén van üresedés. Ugyanilyen beszédes a Reed Recruitment Specialist adatbázisa is, a szakember-közvetítő hirdetői az elmúlt egy hónapban ugyanis mindössze öt új álláslehetőséget regisztráltak fiatal diplomások számára.
A kezdő fizetésekről a megszokotthoz képest is óvatosan nyilatkoznak az érintettek, a megkérdezettek többsége mindössze annyit említett, hogy a pályakezdők javadalmazása az előző évihez képest nem nőtt számottevően, lényegében stagnált. Ez bruttó 200-260 ezer forintot jelent, a felmérések szerint ugyanis a kiállítók többsége első körben ennyit ajánl. A fiatalok a tradicionálisan legkeresettebb vagy speciális tudást feltételező állásokban ennél többre, bruttó 300 ezer forint feletti összegre számíthatnak, a börzén 20-25 cég is ebben a kategóriában kínált állásokat - tette hozzá az irodavezető. Az érvényesüléshez a fiataloknak elsősorban megkülönböztető versenytényezőkkel kell rendelkezniük, ez a nyelvvizsgán és a kötelező szakmai gyakorlaton túl ma a munkatapasztalatot jelenti - vázolta a friss diplomások kilátásait Andrási.
