Akadályba ütközhet a General Electric
Akadályba ütközhet a General Electric
Drágulást okoz a közös agrárpolitika
Az Európai Unióhoz jövőre csatlakozó országokban az élelmiszerek drágulását, a jelenlegi tagállamokban pedig az adók emelkedését fogja okozni a közös agrárrendtartás (CAP) 25 országra történő kibővülése - állítja az a tanulmány, amelyet két neves agrár közgazdász, a brit Sir John Marsh és az olasz Secondo Tarditi készített a Consumers International fogyasztói érdekvédelmi szervezet számára.
Folytatja a létszámleépítést a Commerzbank
fotó: Bloomberg A másfél éve megkezdett költségcsökkentési folyamat második stádiumában 3100 alkalmazottjától válik a Commerzbank AG - döntött tegnap a bank felügyelőbizottsága. Az első körben 4300 munkahelyet szüntettek meg, jelenleg a létszám 35 100 fő - közülük 29 ezren Németországban dolgoznak -, s így a mostani leépítés nyomán 32 ezer alkalmazott marad. A tegnap bejelentett intézkedés szerint Németországban 1500, külföldön 1100 állás szűnik meg, továbbá elbocsátanak 500 embert a befektetési banki részlegtől. A negyedik legnagyobb német bank már múlt novemberben jelezte, hogy újabb leépítésre készül, de akkor két- és háromezer közé tették a várható létszámcsökkentést. A 133 éves múltra visszatekintő Commerzbank tavaly volt először veszteséges, 298 millió euró mínusszal zárta az évet, elsősorban a magas kockázati tartalékolási kényszer, másodsorban a befektetési banki üzletág gyenge teljesítménye miatt. Klaus-Peter Müller vezérigazgató szerint a pénzintézetnek karcsúsítania kell, hogy idén nyereséges lehessen - írta a Dow Jones. A leépítések eredményeként az éves működési költség idén 5 milliárd euró alá csökken a tavalyi 5,15 milliárdról, jövőre pedig már csak 4,5 milliárd euró lesz, ami azonos az 1999-es szinttel.
A cseh kormány felmondta elődje autópálya-szerződését
A cseh kormány felmondta azt a 125 milliárd korona - négymilliárd euró - értékű szerződést, amelyet még az előző kabinet kötött az izraeli Housing and Construction céggel egy autópálya-szakasz megépítésére és üzemeltetésére. A megállapodást a tavaly júniusi választások előtt írták alá, a társaság versenytárgyalás nélkül jutott hozzá a megrendeléshez. A szociáldemokrata vezetésű hárompárti kabinet azzal az indokkal állt el az előző, tisztán szociáldemokrata kormány által kötött szerződéstől, hogy az a kormányt a rögzített összegnél jóval nagyobb költségekbe hajszolhatja, a kiadások akár a 225 milliárd koronát is elérhetik. A kormány megkísérelt ugyan változtatásokat kieszközölni annak érdekében, hogy a számla ne lehessen magasabb 125 milliárd koronánál, de ezek a próbálkozások nem vezettek eredményre. A megbízás értelmében a Housing and Construction nyolcvan kilométeres autópályát épített és üzemeltetett volna, amely összeköti az északkeleti Ostrava városát a fő autópálya-hálózattal, s az állam harminc évig fizetett volna az útért, mielőtt saját tulajdonba veheti azt.
Több hónapos háborúra készülnek a piacok
A piacok már nem többhetes, hanem több hónapos háborúra számítanak - nyilatkozta a Reutersnak egy befektetési banki elemző, megerősítve ezzel azt az egyre általánosabb vélekedést, hogy végképp szertefoszlottak az iraki katonai akció gyors befejezésére vonatkozó remények. Tegnap a brit csapatok szinte teljesen bekerítették Irak második legnagyobb városát, Bászrát, az amerikai légierő folytatta Bagdad intenzív bombázását, a gyalogság és a tüzérség tovább nyomult a főváros felé. Ugyanakkor Richard Myers tábornok, az USA vezérkari főnöke szintén a háború elhúzódására utalt, közölve, hogy türelmesen ki fogják várni a legalkalmasabb pillanatot a Bagdad ellen intézendő szárazföldi támadásra. Mindennek hatására az északi-tengeri Brent kőolaj péntekhez képest 85 dollárral, hordónként 27,20 dollárra drágult, az amerikai könnyűolaj ára pedig már megközelítette a 31 dollárt. A dollár tovább gyengült, az euró a pénteki 1,0876 után napközben 1,09 dollár fölé is erősödött, aztán visszaállt 1,0881 dollárra. Az FTSE Eurotop 300 index 3,5 százalékot esett, és erőteljes csökkenéssel nyitott a Wall Street is. A befektetők folytatták pénzeik átirányítását biztonságos instrumentumokba; az arany unciája a pénteki 331,6-ról 335 dollárra drágult, és mind Európában, mind New Yorkban csökkentek az állampapírok hozamai. Loyola de Palacio, az Európai Unió brüsszeli bizottságának közlekedésért felelős tagja bejelentette, hogy a légitársaságok a háború ellenére nem kapnak pénzügyi támogatást az EU-tól, mivel az utasszám csökkenése elviselhető és az üzemanyagköltségek sem nőttek drámaian. Elképzelhető azonban, hogy a légitársaságok utólag mégis segítséghez jutnak, ha útvonalak megszüntetésére vagy módosítására kényszerülnek. Ezenkívül Brüsszel lazábban fogja kezelni azt az előírást, amely szerint a vállalatok csak akkor tarthatják meg az egyes repülőterekre érvényes fel- és leszállási jogaikat egy évben, ha az előző esztendőben azokat legalább 80 százalékban kihasználták.
Jön a fapados mobil
Váratlan kihívójuk akadt az európai mobiltársaságoknak: az ír Ryanair Plc fapados légitársaság május végétől beindítja saját mobilszolgáltatását, amelynek keretében a jelenlegi tarifák feléért lehet külföldre telefonálni. Az ügyfelek egy havi 9 euróba kerülő, előre fizetendő hívókártyával vehetik igénybe a szolgáltatást. A Ryanair az első körben Nagy-Britanniában, Franciaországban és Belgiumban kínálja az olcsó nemzetközi hívásokat, de utóbb meg akar jelenni a német és az olasz piacon is - adta hírül a német Focus hírmagazin Conal Henryre, a második legnagyobb európai fapados légitársaság értékesítési igazgatójára hivatkozva. Henry szavai szerint a profilbővítés egyik célja az, hogy végképp megtörjék a nemzetközi mobildíjszabás európai árkartelljét.
Francia riválist kap a CNN
Franciaország azt tervezi, hogy létrehozza saját, az amerikai CNN-hez, a brit BBC Worldhöz és az arab al-Dzsazirához hasonló hírtelevízióját. Olyan csatornát szeretnék, amely francia és európai szemszögből láttatja a dolgokat - nyilatkozta a Reutersnak a projektet koordináló Radio France Internationale elnöke, Jean-Paul Cluzel. Az új tévé iránt érdeklődő médiacsoportoknak április 22-éig kell benyújtaniuk javaslataikat, s az adó a tervek szerint jövőre kezdi meg működését. A részletek még fölöttébb homályosak, így azt sem tudni, hogy a projektben milyen részt vállal az állam. A magántulajdonú TF1 tévétársaság hírszolgáltatásra szakosodott leányvállalata, a tíz éve működő LCI mindenesetre már jelezte, hogy szívesen szolgálna az új csatorna bázisául. Bizonyos, hogy a szabadon fogható francia hírtévé nem lehet meg jelentős állami szerepvállalás nélkül, mivel üzletileg nem fogja tudni fenntartani magát. Cluzel szerint az éves működési költség 30-35 millió euró lesz, de ez csak a francia nyelvű hírszolgáltatásra elegendő. Márpedig ha az adó komoly szereplő kíván lenni az említett hírtévék mellett, idővel legalább még angol és arab nyelvű adást is indítania kell, ami jelentősen növeli a költségeket. Az ötletet egyébként még Jacques Chirac vetette fel a tavalyi elnökválasztási kampányban, de most adott neki lendületet az iraki háború.
Franciasaláta nélkül Irakban
NAPI GAZDASÁG Több mint 4 százalékkal esett pénteken a francia Sodexho Alliance vendéglátó-ipari cég árfolyama, miután Washingtonban republikánus képviselők egy csoportja kezdeményezte annak a nemrég megkötött 881 millió dolláros szerződésnek a felbontását, amelynek alapján a társaság egyesült államokbeli leányválallata nyolc éven át szállít ételeket az USA haditengerészetének. Donald Rumsfeld védelmi miniszterhez írott levelében Jack Kingston képviselő mintegy 60 honatya nevében követeli, hogy az amerikai dollárok a francia vállalat helyett a honi hadigazdaságba áramoljanak, s hozzáteszi, hogy a szerződésbontás világos jelzés volna a francia kormány számára politikájának gazdasági következményeit illetően. A Magyarországon is jelen lévő Sodexho szóvivője úgy nyilatkozott, hogy ők a politikától függetlenül egyszerűen csak ételt akarnak szállítani.
Állami segítség a háborút megszenvedő légitársaságoknak
Brüsszelben és Washingtonban egyaránt napirenden van az iraki háború miatt a korábbinál is nehezebb helyzetbe került légitársaságok állami megsegítése, de a támogatás részint szerény, részint bizonytalan.
Lifteznek az olajárak
A keddi csökkenés után tegnap ismét nőtt a kőolaj ára, de az iraki export szempontjából kedvező fejlemény, hogy újrakezdheti működését az ország legnagyobb olajkikötője.