A CAP-on belül a minimumárak rögzítése és a termelők közvetlen támogatása a két fő eszköz, s a szerzők szerint az árszabályozás miatt a leendő új tagországokban akár 10 százalékot is meghaladó mértékben drágulhatnak az élelmiszerek, ami a fogyasztás 3 százalékos csökkenéséhez vezethet.
A közvetlen támogatások finanszírozása növelni fogja az adóterheket a mostani 15 tagországban: egy négyfős háztartásnak ma évi 285 eurójába kerülnek a szubvenciók, a CAP-nak az új tagokra való kiterjesztése nyomán az összeg 786 euróra emelkedhet. E számítás azt veszi alapul, hogy az új tagoknál a termelés a jelenlegi szinten marad. A volumen azonban valószínűleg magasabb lesz, hiszen a támogatások többlettermelésre ösztönzik a gazdákat, s így az éves adóteher megközelítheti a 900 eurót. Az EU-ban ugyan napirenden van a CAP reformja - amelynek egyik eleme a szubvenciók csökkentése -, de a jelentés szerzői szerint a javasolt változtatások túl gyengék. A CAP kiterjesztése globális léptékben is problémákat vet fel, hiszen a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) belül épp a fejlődő országok számára hátrányos agrárszubvenciók leépítéséről folyik a vita. A tanulmány elolvasható a www.consumersinternational.org webhelyen.
