BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
header

Pápai Csaba

05.
18.
23:00

Kinyújtózott a BÉT hétfőn

A pesti parkett irányadó indexe 5,7 százalékos emelkedéssel zárta a hét első kereskedési napját, annak ellenére, hogy a mutató a nyitást követő első órában még mínuszban mozgott. A délután kettőig tartó oldalazást - a pénzügyminiszternek a hiánycél 3,9 százalékra történő emelését, valamint a megváltozott makropályát taglaló bejelentését követően - egyre meredekebb emelkedés váltotta fel, amelynek során a BUX - átlépve a 200 napos mozgóátlagot - a 14 350 pont közeli értékektől egészen 14 921,37 pontig jutott. Az irányadó index végül 14 916,50 ponton fejezte be a kereskedést. A blue chipek hiába nyitottak negatívummal, mind a zöld tartományban végeztek, a kissé későn kapcsoló Magyar Telekom kivételével 5 százalék feletti árfolyam-emelkedést könyvelve el a zárásra. A távközlési cég papírjai 1 forinttal a napi csúcs alatt, 598 forinton zártak, ez 3,1 százalékos árfolyamtöbbletet jelent. A Mol folytatta múlt pénteken megkezdett, a trendet meghaladó emelkedését, amelyet az olajcég tulajdonosi struktúráját is átalakító, az OMV-vel közös stratégiai megállapodás indított be. Elemzők ugyan figyelmeztetnek a projekttel kapcsolatos veszélyekre, ez azonban az árfolyam mozgásában eddig nem tükröződik. Az olajpapír 8,1 százalékos emelkedéssel a legjobban teljesítő blue chip volt hétfőn, 13 900 forinton zárt. Az OTP-részvények árfolyama annak ellenére szaladt fel 5,5 százalékkal, 2990 forintig, hogy Simor András figyelmeztetett: a romló hitelállományok miatt várhatóan jelentős veszteségeket realizálnak a bankok idén. A Richtert zárásban ugyan elengedték, így napi csúcsa alatt 210 forinttal fejezte be a kereskedést, a nap végére azonban így is 31 000 forintot kértek egy gyógyszerpapírért, melynek árfolyama 5,1 százalékkal haladta meg a pénteki záróárat.

Szerző(k):
Pápai Csaba
05.
18.
23:00

A remény hajtja a piacokat

A recessziós félelmek alábbhagytak, egyúttal a defláció fenyegetése is távolibbnak tűnik az olajár emelkedésének tükrében és ez a részvénypiacokon is érezteti hatását. A szakértők, köztük a Világbank vezére is, óva intenek ugyan a túlzott optimizmustól, ám a befektetők fittyet hánynak a figyelmeztetésre. A bankházak, mint a Goldman Sachs vagy a Barclays, egyre bizakodóbb előrejelzései alapján kiváló beszállási pontnak tűnhet a mostani hossz, hiszen azt 2007 nyara óta először fundamentumok is alátámasztják. A Libor 79 bázispontra esett hétfőn, ezzel párhuzamosan a bankrendszert fenyegető összeomlás veszélye egyre távolibbnak tűnik. A hétfői emelkedésből is elsősorban a bankpapírok profitáltak, bár az olaj jegyzésének 3 százalékos megugrása az energiaipari cégek részvényeit is a reflektorfénybe emelte. A Világbank elnöke szerint a nagyarányú kamatvágások, a fiskális ösztönzések és a pénzintézeteknek juttatott tőkeinjekciók lassan éreztetni kezdik hatásukat, akár már az év végére újra növekedési pályára állhat a világgazdaság. Az európai piacoknál is nagyobb profitlehetőséget rejt azonban a tengerentúli tőkepiac, hiszen a főbb európai börzéken jegyzett papírok 55 százalékkal drágábbak az amerikai cégek részvényeinél, annak ellenére, hogy az első negyedéves gyorsjelentések alapján látszik: az európai vállalatok eredményei 46 százalékkal, míg az S&P-500-as indexen listázott társaságoké "mindössze" 37 százalékkal esett vissza a múlt év azonos időszakához képest. A Footsie 2,3, a DAX és a CAC-40 2,4 százalékos emelkedéssel zárta a napot, míg lapzártánkra a DJIA 2,2, az S&P-500 2,1, a Nasdaq pedig 1,9 százalékos pluszt halmozott fel. A főbb európai tőzsdék irányadó mutatói - az egy izlandi kivételével - mind a pozitív tartományban landoltak a hétfői kereskedés végén.

Szerző(k):
Pápai Csaba
05.
14.
23:00

Budapesten ellenálltak a rossz híreknek

A BUX 13 440 ponton, jelentős mínuszban nyitott, hogy onnan délre ismét szerdai záróértéke közelébe, 13 600 pontig emelkedjen. A délután nagy részét ezen a szinten töltötte a vezető index, majd a zárás előtti utolsó órában - az OTP kései kitörésétől hajtva - meredek emelkedésbe kezdett, és végül 1,8 százalékos pluszban, 13 833 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedési napot. A Napi konszenzusa szerint a Mol jövő szerdán megjelenő gyorsjelentésében közlendő 100 milliárd forintos első negyedévi bukás és a régiós szektortársak (a lengyel PKN Orlen és cseh Unipetrol) rossz eredményei ellenére az olajcég papírjainak jegyzése délután folyamatosan emelkedni tudott, végül 3,1 százalékos árfolyamnyereséggel, 11 800 forinton zárt. A Magyar Telekommal kapcsolatos rossz hírekre is fittyet hánytak a befektetők. Hiába semmisítette meg a bíróság a távközlési cég tavalyi éves közgyűlésének eredményeit, egyúttal az osztalékfizetésre vonatkozó határozatot, két kisrészvényes beadványa nyomán a telekomcégbe fektetők tovább tornászták felfelé az árfolyamot. A részvény egy százalékkal, 581 forintig emelkedett csütörtökön. A korábbi medvepiaci rally nagy nyertesének számító bankpapíroktól külföldön ugyan már elpártoltak a befektetők, az OTP azonban továbbra is a hazai invesztorok nagy kedvence. A bankpapír annak ellenére zárt közel háromszázalékos pluszban, 2900 forinton, hogy az ING brókerei vételről tartásra rontották a papírra vonatkozó ajánlásukat, sőt a péti Nitrogénművek Zrt. bejelentése szerint - többek között erőfölénnyel és joggal való visszaélés miatt - 25 milliárd 247 millió forintos kártérítésért pereli a bankot. A Richter volt az egyetlen blue chip csütörtökön, amellyel kapcsolatban egyetlen rossz hír sem látott napvilágot, a gyógyszerpapír ennek ellenére a negatív tartományban, 29 585 forinton zárt.

Szerző(k):
Pápai Csaba
05.
13.
23:00

A forintpiacon már eljött a fordulat

Az euró/forint árfolyam a reggeli 279,70/80-as szintről egészen 284-ig szaladt fel a szerdai kereskedés során, végül 283,80-on állapodott meg. Egy dollárért 208,60 forintot, míg egy svájci frankért 188,50 forintot kértek szerda délután a bankközin. Ötvös Mihály, a Commerzbank devizapiaci tradere szerint a régiós gyengülés mögött a kockázatkerülés újbóli előtérbe kerülése áll, amelyet a jen fonttal, dollárral és euróval szembeni erősödése is tükrözött. Az elmúlt időszakban beharangozott tőke- és pénzpiaci korrekció a fundamentálisan gyengébb piacokon, így a feltörekvő régiókban jelentkezett először. A térség devizáinak gyengülését siettették a szerdán publikált, vártnál kedvezőtlenebb európai és tengerentúli makroadatok is. Ötvös szerint az euró/forint jegyzésének következő ellenállási szintje 285 közelében lesz. A szakember holnapra egy meglehetősen széles sávban, 282-287 között várja az árfolyamot. Éven belül nem változtak érdemben a referenciahozamok az állampapírok másodlagos piacán, míg a hosszú oldalon 5-12 bázisponttal emelkedtek. A legnagyobb változást a hároméves benchmark mutatta fel - derült ki az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatásából.

Szerző(k):
Pápai Csaba