A Mol hosszan tartó birkózást követően péntek délután maga mögött hagyta 11 900 forintos kulcsfontosságú technikai ellenállását, s egészen 12 910 forintig, csütörtöki záróárához mérten közel 10 százalékkal emelkedett. Az olajpapír napok óta tartó, trenddel szembeni emelkedése térségbeli szektortársainak várakozásokat alulmúló gyorsjelentései fényében is meglepő, ám a BÉT-en jegyzett blue chipek mai teljesítményének tükrében mindenképp figyelemreméltóvá válik. A részvény kiemelkedő forgalom melletti 9,3 százalékos árfolyam-emelkedése mögött ugyanúgy állhat az INA feletti közelgő irányítás-átvétel, mint a jövő hét szerdán esedékes gyorsjelentés előtti betárazás is. Egyes vélemények szerint azonban a nagybevásárlás hátterében a Molban több mint 20 százalékos pakettel rendelkező Szurgutnyeftyegaz húzódhat meg.
A nyitásban még 2959 forinton is megforduló OTP-t gyorsan mínuszba taszították, ahonnan aztán sikertelenül próbált kitörni a nap nagy részében. A bankpapír a kedvező tengerentúli makroadatok, majd az azt követő optimista New York-i tőzsdenyitás hatására ugyan újra ostrom alá vette a 2900-as szintet, ám zárásban végül 2835 forintig, 2,2 százalékos mínuszba húzták le. A Questor Napi Online-nak nyilatkozó elemzője szerint technikai alapon ezzel elvették az árfolyam további emelkedés esélyét, egyúttal növelték az esélyét egy kettős csúcs kialakulásának is, amely egészen 2450 forintig utat nyithat az esésnek. (Itt jegyezzük meg, hogy szerkesztőségünk zseniális videoklipre bukkant: OTP-árfolyamzuhanás, rapben elbeszélve, a dandog.hu-ról - katt ide.)
A Magyar Telekomnak a reggel elért 587 forintos árfolyamot a nap folyamán nem sikerült meghaladni, végül napi maximuma alatt 7 forinttal, 0,2 százalékos mínuszban fejezte be a hetet. A Richter szintén 0,2 százalékos negatív eredménnyel, 29 500 forinton zárt, bár 29 990 forintig is felkúszott a reggeli órákban.
Érdekes színfoltja volt a pénteki kereskedésnek a 2008-as bázisidőszakhoz képest csökkenő veszteségről számot adó gyorsjelentését reggel közlő Pannergy, amely azonban így is félmilliárd forintot megközelítő veszteséggel zárt az év első negyedét. A részvény árfolyamának közel 10 százalékos emelkedésében azonban az is szerepet játszott, hogy a társaság a piaci pletykák szerint - a Cashline közreműködésével - megszabadul a Synergonban lévő 13 százalékos pakettjétől. A hírre természetesen a Synergon-részvények árfolyama is meglódult, a közel 100 milliós forgalmat bonyolító papír jegyzése mintegy 15 százalékkal 699 forintra emelkedett.
