Lejtőn az autóipari szektor
Lejtőn az autóipari szektor
Padlóra küldték a Richtert
A negatív tartományban, 14 200 pont közelében nyitó BUX index napközben ugyan 14 500 pont közelébe is felszökött, ám ezt a szintet nem tudta sokáig tartani. A kereskedés utolsó fél órájában meredek mélyrepülés vette kezdetét, ennek eredményeként a nap nagy részében hétfői, 14 360 pontos záróértéke közelében egyensúlyozó BUX maga mögött hagyta addigi nyereségét, és napon belüli minimumán, 14 112 ponton, 1,7 százalékos mínuszban landolt. A késő délután 11 950 forinton is megforduló Mol 11 800 forinton zárta a kereskedést, ezzel a legjobban teljesítő blue chip lett a maga 0,9 százalékos emelkedésével, egyúttal az egyetlen nagy részvény, amely a pozitív tartományban zárt. Az olajpapír gyér, 2,8 milliárd forintos forgalom mellett viszonylag szűk, 300 forintos sávban mozgott. A legrosszabb eredményt a Richter mondhatja magáénak, a gyógyszeripari papírt egy pillanatig sem jegyezték a pozitív tartományban, zárásban pedig még egyet rúgtak rajta, 30 310 forintos napi minimumértékére nyomva le az árfolyamot, kevesebb mint 2,2 milliárd forintos forgalom mellett. Ez 5,2 százalékos veszteséget jelent a hétfői záróárral szemben. Az OTP a 3021 forintos reggeli nyitáshoz képest nagy utat tett meg, hogy végül napi minimumértékénél mindössze 10 forinttal feljebb zárjon. A bankpapírra ugyan 3107 forinton is regisztráltak kötést, végül azonban a részvény több mint tízmilliárdos forgalom mellett hétfői záróértéke alatt 1,6 százalékkal, 3031 forinton búcsúzott. A Magyar Telekom jegyzését is a végén húzták le - noha a papírra 600 forint fölött is érkezett kötés, 2,4 százalékos mínuszban, 578 forinton zárt.
Magyarország a Provident anyacég kolonca
Az IPF legújabb közleménye szerint az idén a korábbi várakozásoknál jelentősen alacsonyabb nyereséget érhet el, ám magyarországi érdekeltségein kívül mindenütt a várakozásoknak megfelelő teljesítményt tapasztal a cég vezetése.
A forintra még nem hat a hangulatváltozás
A pénteken 278 forint közelében záró euró/forint árfolyam a nemzetközi hangulat romlásával összhangban emelkedéssel kezdte a hetet, a kurzus a délelőtti órákban már tesztelte a 280-as ellenállást, majd délután rövid időre át is törte azt, és egészen 280,30-ig felszaladt. Zárásra azonban az euró visszaereszkedett a 278,70-278,80-as szintre, a dollárért ekkor 204,65-204,75 forintot, a svájci frankért 185,25-185,35 forintot kértek a bankközi piacon - tájékoztatott Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizapiaci üzletkötője. A szakember szerint a tengerentúli határidős indexeken már reggel érződött a kockázatvállalási kedv lanyhulása. Az árfolyam hétfői alakulása alapján elmondható, hogy az elmúlt három hétben tapasztalt forinterősödési trend (melynek eredményeként a forint csak az elmúlt héten három százalékkal értékelődött fel az euróval szemben) megtörni látszik. Ezt támasztja alá a régiós devizák forinttal párhuzamos gyengülése is; a cseh korona eurójegyzése 26,745-ig, a lengyel zlotyé 4,393ig szaladt fel. Alig módosultak a referenciahozamok az állampapírok másodpiacán hétfőn. A rövid oldalon egyáltalán nem változtak, a hosszú oldalon a három-, öt- és tízéves referenciaátlag 2-4 bázisponttal mozdult el.
Csúcsra futtatták a pesti részvényeket
A BÉT irányadó indexe egész napos folyamatos emelkedés után 14 358,10 pontig ívelt fel, hogy napi csúcsán, 3,3 százalékkal csütörtöki záróértéke felett fejezze be a hetet. A reggeli órákban ugyan a Mol teljesítménye - az OMV várakozásoknál rosszabb gyorsjelentésének hatására - még fékezte a mutató szárnyalását, ám később minden blue chip zöldbe fordult, tovább táplálva a hangulati rallyt. Miután a befektetők gyorsan túlléptek a tényen, hogy a régió legnagyobb olajcégének profitja tizedére zsugorodott, a hazai olajpapír végül 11 650 forintig tudott emelkedni, ami 3,1 százalékos többletet jelent a csütörtöki záróárához képest. A Magyar Telekomon már nem látszik az osztalékszelvény hiánya, a távközlési cég részvényeinek jegyzése mindössze két héttel az osztalékfizetés után képes volt meghaladni a szelvény levágása előtti utolsó kereskedési napon beállított 584 forintos záróárat, 3,3 százalékos emelkedést követően 588 forinton zárt. Az OTP jelentős, 16 milliárd forintos forgalom mellett 3110 forintig tudott erősödni a hét végére. Pozitív réssel nyitott, 3001 forinton kezdve meg a kereskedést, ahonnan - az amerikai munkaerő-piaci adat közlését követő rövid távú visszaeséstől eltekintve - egyenletesen emelkedett. A bankrészvények ugyan 20 forinttal napi csúcsuk alatt zártak, ám a napi nyereségük így is 4,6 százalék lett. A Richter, bár a legjobban teljesítő papír volt a reggeli órákban, kora délután még a negatív tartományokba is leszédült, majd onnan a kereskedés utolsó fél órájában meredek emelkedéssel 31 700 forintig szaladt fel. Záróértéke ugyan 50 forinttal alacsonyabb lett a nyitásban mért napon belüli csúcsnál, ám 2,3 százalékkal így is meghaladta az előző napit.
Hiába késett, nagyot kaszált a metrószállító
Hiába kezdte meg a vártnál jóval később a 2-es metró szerelvényeinek szállítását, jelentős árbevétel-növekedést könyvelt ez az Alstom Hungária Zrt. a tavalyi év során, hiszen a BKV-nak fizetendő kötbér mértékéről továbbra sem született megállapodás.
Csúcsra futtatták a pesti részvényeket
Zárásban még gatyába rázták a BÉT vezető papírjait; a blue chipek napi csúcsuk közelében végeztek pénteken, a BUX 3,3 százalékkal múlta felül csütörtöki záróértékét.
A forint után szaladt a régió
A forint elmúlt hat napban tapasztalt árfolyam-emelkedésének szerdán vége szakadt, a nemzetközi hangulat romlása, valamint a dollár euróval szembeni erősödése egyaránt a feltörekvő piaci devizák gyengülését segítette. Az IMF-EU vizsgálóbizottság megérkezése Magyarországra csak fokozta a kockázatkerülő hangulatot. A szakértői előrejelzések alapján Magyarországnak nincs félnivalója a bizottság vizsgálataitól, ennek ellenére a piacok kivárással reagáltak a megmérettetés kezdetére, amely mindössze egy nappal előzte meg az amerikai bankok stresszteszteredményeinek publikálását. A forint és a térségbeli devizák azonban megérezték a tengerentúli hangulat romlását. Az euró a keddi, január vége óta nem tapasztalt 282 forint alatti szintekről szerdán napközben egészen 285-ig szaladt fel, végül 283,90-en végzett, ami 0,7 százalékos forintgyengülést jelent. A zloty és a korona eurójegyzése is emelkedett, a térségi devizák gyengülése már második napja folyt. A magyar állampapírok referenciahozamai szinte alig mozdultak el az előző napi szintekről. Mindössze a 12 hónapos lejáratú diszkontkincstárjegyek hozama változott érdemben, esetükben az ÁKK 25 bázispontos hozamcsökkenést jelzett. A korábbinál kevesebb, mintegy 17 milliárd forintnyi kötvényt vettek vissza a visszavásárlási aukción.
Minden a zuhanó forint után rohant
A forint elmúlt hat napban tapasztalt emelkedésének szerdán vége szakadt. A nemzetközi hangulat romlása, valamint a dollár euróval szembeni erősödése egyaránt a feltörekvő piaci devizák gyengülését segítette. Az IMF-EU vizsgálóbizottság megérkezése Magyarországra csak fokozta a kockázatkerülést.
Ne féljünk a forintgyengüléstől!
A hazai deviza eurójegyzése szerda délelőtt 285 közelébe korrigált az előző napi zárószintekről. A régiós fizetőeszközök követték a forint mozgását.