Megrángatták a dollárt, mozdult a forint is
Megrángatták a dollárt, mozdult a forint is
Csak Amerikából erősítették a forintot
Bár a kedden este nyilvánosságra hozott, a vártnál jóval kedvezőbb magyar államháztartási adatra, illetve a szerda reggeli hazai munkaerő-piaci jelentésre sem reagált érdemben szerda reggel a forint, a hazai deviza eurójegyzése csökkenésnek indult a délután közölt amerikai makroszámok hatására. A Commerzbank szakembere, Karsai Péter szerint a régiós devizák árfolyamának mozgását továbbra is a dollár árfolyam-ingadozása határozza meg. Az euró/forint szerdán a 270,30-268,60-as sávban mozgott, végül e sáv alján zárt. A forint 0,3 százalékos erősödéséhez hasonló teljesítményt nyújtott a térségben a cseh korona is, ám a tengerentúli lendület a zloty euróval szembeni pozícióján érdemben nem változtatott. Szerda délután a dollárért 186,75 forintot, a svájci frankért 181,30 forintot kértek a bankközin, az euró/dollár árfolyam a keddi zárószintek közelében, 1,4370-en állt. A hazai állampapírok bankközi piacán kismértékű hozammozgást regisztrált szerdán az Államadósság Kezelő Központ. A rövid oldalon szorosan hat százalék közelében ingáznak a hozamok, az éven túli lejáratoknál a szerdai 2-7 bázispontos növekedés után 7,27-7,70 százalék között szóródtak.
Közvetlenül avatkozott be a tőzsdén a Fed?
Egyes szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy a Fed vagy az amerikai pénzügyminisztérium közvetlenül avatkozott be a Wall Streeten, hogy ezzel vegye elejét egy még nagyobb összeomlásnak.
Kormány-összeesküvés áll a rally mögött?
Egyes szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy a Fed, vagy az amerikai pénzügyminisztérium közvetlenül avatkozott be a Wall Streeten, hogy ezzel vegye elejét egy még nagyobb összeomlásnak.
Még mindig erős a forint
A hazai deviza eurójegyzése kedden 0,3 százalékkal emelkedett ugyan, ám a keresztárfolyam továbbra is 270 alatt maradt. A reggeli 267,40 körüli euró-árfolyamok a dollár korrekciója miatt emelkedni kezdtek, s délután egészen 269,70-ig futottak fel, mielőtt zárásban 269,10-ig mérséklődtek volna. A dollár 0,3 százalékkal drágult a forinttal szemben, s a zöldhasú délután 186,55 forintot ért a bankközin, ám ennél drágábban, 187,40 forintért is cserélt gazdát. A svájci frankért 181 forintot kértek.
Vásárlással indították az évet a tőzsdéken
A főbb európai tőzsdék irányadó mutatói rendre másfél százalék feletti gyarapodással kezdték az évet - az FTSEurofirst-300 15 havi csúcson zárt, s New Yorkban is ehhez fogható startot lehetett sejteni lapzártánkkor, amikor a DJIA és az S&P-500 1,6, a Nasdaq pedig 1,7 százalékos előnyt jelzett a múlt év utolsó kereskedési napjához képest. Hétfőn mind az arany, mind az olaj árfolyama emelkedett az árupiacokon; a nemesfém unciánkénti jegyzése 1120 dollár fölé ugrott, az energiahordozó pedig hordónként 81,50 dollárnál is megfordult. Az euró-dollár jegyzés egészen 1,446-ig emelkedett a délután folyamán, hosszú távú dollárgyengülésre azonban egyelőre korai készülni. A hétfői piaci események kapcsán akár a múlt év végi trendek fordulására is következtethetnénk, ám a folyamatok hátterében továbbra is az amerikai gazdaság fellendülésével kapcsolatos optimizmus áll, amelyet a hét elején az ISM vártnál kedvezőbb feldolgozóipari felmérése is táplált. A kilábalással kapcsolatos találgatások rendkívüli előnyökhöz juttathatják az olajipari és a nyersanyag-, illetve bányaipari cégek részvényeibe fektetőket a Wall Streeten - az energiaszektor mutatója közel 3 százalékkal, a nyersanyagipari és gépipari szektor indexe 2,8 százalékkal emelkedett lapzártánkig. A legjobban teljesítő olajpapír a Chevroné, de az ipari részvények közül a GE, a CAT és az Alcoa is 3 százalék feletti mértékben drágult. A technológiai szektorban az Intel remekelt, miután a Tristan Gerra elemzői felülsúlyozásra javasolták a hír hatására több mint 2 százalékkal felértékelődött részvényeket. Európában a bankok vitték a prímet, ám a legtöbb pénzintézeti papír jegyzése csak rohant a BNP szakértői által felülsúlyozásra javasolt, a hétfői kereskedésben 10 százalékkal megugró RBS után.
A nap végére megjött a lendület
A BÉT irányadó indexe a negatív tartományban nyitott, majd onnan gyorsan kitört, s egészen 21 450 pontig emelkedett délelőtt, ám ezt a szintet nem tudta tartani. A tengerentúli tőzsdenyitás után jött nemzetközi lelkesedés azonban a BUX-ot is magával rántotta, s a mutató 21 562 pont fölé emelkedett, majd 21 561,77 ponton, azaz 1,6 százalékkal múlt év végi értéke felett zárt. A blue chipek közül a Mol teljesített a legjobban, a részvény hétfőn is a legkeresettebb papír volt a pesti parketten, 4,4 milliárd forintos forgalommal. Jegyzése a nyitástól stabilan emelkedett, s késő délutánra egészen 17 985 forintig futott fel, végül 5,5 százalékos drágulást követően 17 935 forinton zárt. Az OTP számára az év első kereskedési napja közel sem volt ennyire sima - a bankpapír 5440 forint környékén nyitott, s a negatív tartományból kitörve egészen 5504 forintig szaladt fel még a délelőtt folyamán, ám innen egyre gyorsuló ütemben zuhanva délutánra újra alábukott, s 5427 forinton találta meg az alját. A délutáni optimizmus hatására szépíteni tudott, és 0,7 százalékkal előző záróértéke felett, 5492 forinton fejezte be a napot. A Magyar Telekom részvényeire a 732 forintos előző záróár alatt 1 százalékkal, 725 forinton érkeztek az utolsó kötések. A Richter 0,3 százalékkal lett olcsóbb zárásra, s így 42 770 forintot ért, ám ennél jóval mélyebben, 42 200 forinton is megfordult, mielőtt a délutáni hajrában szépíteni tudott. A TvNetWork vezérigazgatója hétfői bejelentése szerint 300 forintos árfolyamon megvált a társaságban lévő tulajdonrészétől. A hírre a kábeltévé-társaság papírjai a legnagyobb forgalmat elért kisrészvények voltak a BÉT-en. A papír 300 forintos záróára akár jelzésértékű is lehet a DigiTV felvásárlási ajánlatára vonatkozóan.
Nem sikerült fényesre a szerdai nap
A hétfői és keddi nagyarányú emelkedés kimerítette az év végi tartalékokat, s szerdán már jelentős mínuszban kezdett a pesti parkett irányadó mutatója, majd a délelőtt folyamán tovább csökkent a kezdeti, 21 400 pontos értékéről. Délután ugyan látszottak a korrekció jelei, ám a BUX nem tudott pozitívba fordulni, s 21 520,5 pontos maximumértéke is 50 ponttal elmaradt az előző napi zárástól. Az index végül 0,7 százalékos csökkenéssel, 21 427,51 ponton zárt. A blue chipek közül a Magyar Telekom volt az egyetlen papír, amely a nap végére nem lett olcsóbb, igaz, a távközlési részvény egész nap hiába ostromolta az előző napi zárószinteket, afölé nem tudott emelkedni. Az OTP késői feltámadása is erőtlennek bizonyult, s végül 5480 forinton landolt, 70 forinttal napi minimumértéke fölött. Forgalma messze az éves átlag alatt maradt, alig haladva meg a 3 milliárd forintot. Az FHB viszont a trenddel szemben tudott 2 forintot emelkedni, így záróára 1322 forint lett. A legnagyobb érdeklődés szerdán is a Molt övezte, az olajrészvény teljesítménye azonban messze elmaradt a kedditől, s 1,7 százalékos veszteséggel, 17 580 forinton zárt, miután előző nap újabb éves csúcsot ért el, amit szerdán csak megközelített, de elérni nem tudott, ellenben napközben egészen 17 410 forintig zuhant alá. A Richter 0,2 százalékkal lett olcsóbb, így 43 000 forinton zárt, míg kisebb szektortársa, az Egis 0,9 százalékot veszített értékéből a keddi záróárához képest, 18 860 forinton érkezett rá az utolsó kötés. A tőkeemelést bejelentő econet 0,9 százalékkal, 117 forintra esett.
Év végére kifulladtak a bikák
Bár a DAX az év utolsó - rövidített - kereskedési napját 0,9 százalékos veszteséggel zárta, az irányadó index éves szinten így is közel 24 százalékkal emelkedett, ezzel a frankfurti börze 2005 óta a legjobb évet zárta 2009-ben. A legjobban teljesítő német papír a Deutsche Banké lett, amely 78 százalékkal drágult az idén, maga mögé utasítva a 73 százalékos emelkedést felmutató Volkswagent, valamint a 61 százalékkal gyarapodó Henkelt. A legrosszabbul teljesítő részvény is egy bankpapír volt idén Frankfurtban, a Commerzbank több mint 11 százalékkal értékelődött le január óta. Londonban csütörtökön csak egy fél napra nyit ki a tőzsde; az idei utolsó teljes kereskedési napon elszenvedett 0,7 százalékos veszteség ugyan megfékezte az elmúlt öt napon tomboló bikát, ám az irányadó index továbbra is a tavaly októberi szintek közelében ingadozik. A Footsie több mint 22 százalékot emelkedett 2009-ben, a szerdai korrekció pedig elsősorban a nyersanyag- és energiaipari részvényeket érintette, miután a dollár újból erősödött az euróval szemben s az olaj jegyzése mérséklődött délutánra, ám a bankrészvények sem maradtak ki a leértékelődésből. Amennyiben az év utolsó napján nem omlik össze a londoni börze, úgy 1997 óta a legjobb évét zárhatja. A CAC-40 0,6 százalékos szerdai veszteségével Párizsban is megszakadt az elmúlt napokat domináló trend, ám az irányadó index így is több mint 22 százalékkal a múlt év végi szintek felett van.
Megrángatták a forintot
Az euró-forint árfolyam szerdán is a keddi szintek közelében ingadozott. Az év végi alacsony forgalom miatt növekvő kilengéseket mutatott a kurzus, amely a 271,20 és a 273,20 forint közötti sávban mozgott, így mind a legalacsonyabb, mind a legmagasabb értéke meghaladta az előző napit. A dollárért zárásban 190,50 forintot kértek, 0,5 százalékkal többet, mint kedden. A svájci frank 182,90 forintot ért szerda délután a bankközin, azt sugallva, hogy a svájci deviza elmúlt napokban tapasztalt aggasztó erősödése végül megtorpant. A feltörekvő piacokon annak ellenére sikerült az előző napi szinteket tartani - sőt a zloty esetében 0,2 százalékkal meghaladni -, hogy a dollár ismét erősödni kezdett az euróval szemben, s a közös európai deviza végül 0,4 százalékkal értékelődött le a zöldhasúhoz mérten. Míg az ötéves lejáratú államkötvényekből - háromszoros túljegyzés mellett - a meghirdetett mennyiségnél 5 milliárd forinttal többet, a hároméves határidejű papírokból a tervezett 25 milliárdnál 5 milliárddal kevesebbet adott el az ÁKK szerdán. A tízéves határidejű államkötvények iránt stabil volt az érdeklődés s ezen a lejáraton az eredetileg tervezett mennyiség talált gazdára. A hozamok minden lejárat esetében emelkedtek az előző aukcióhoz képest.