Bár a DAX az év utolsó - rövidített - kereskedési napját 0,9 százalékos veszteséggel zárta, az irányadó index éves szinten így is közel 24 százalékkal emelkedett, ezzel a frankfurti börze 2005 óta a legjobb évet zárta 2009-ben. A legjobban teljesítő német papír a Deutsche Banké lett, amely 78 százalékkal drágult az idén, maga mögé utasítva a 73 százalékos emelkedést felmutató Volkswagent, valamint a 61 százalékkal gyarapodó Henkelt. A legrosszabbul teljesítő részvény is egy bankpapír volt idén Frankfurtban, a Commerzbank több mint 11 százalékkal értékelődött le január óta.
Londonban csütörtökön csak egy fél napra nyit ki a tőzsde; az idei utolsó teljes kereskedési napon elszenvedett 0,7 százalékos veszteség ugyan megfékezte az elmúlt öt napon tomboló bikát, ám az irányadó index továbbra is a tavaly októberi szintek közelében ingadozik. A Footsie több mint 22 százalékot emelkedett 2009-ben, a szerdai korrekció pedig elsősorban a nyersanyag- és energiaipari részvényeket érintette, miután a dollár újból erősödött az euróval szemben s az olaj jegyzése mérséklődött délutánra, ám a bankrészvények sem maradtak ki a leértékelődésből. Amennyiben az év utolsó napján nem omlik össze a londoni börze, úgy 1997 óta a legjobb évét zárhatja.
A CAC-40 0,6 százalékos szerdai veszteségével Párizsban is megszakadt az elmúlt napokat domináló trend, ám az irányadó index így is több mint 22 százalékkal a múlt év végi szintek felett van.
A tengerentúlon a keddi szintek közelében forognak az irányadó mutatók, a Wall Streeten meglehetősen alacsony érdeklődés mellett folyt lapzártánkkor a kereskedés, annak ellenére, hogy az ISM arról számolt be, hogy a közép-nyugati régióban székelő cégek bővülése három év óta a legnagyobb mértékű volt idén decemberben.
