A TrimTabs alapító-vezérigazgatója szerint egyelőre azonosíthatatlan forrásból származik az a megközelítőleg 600 milliárd dollárnyi tőke, amely a 2009 márciusi mélypontokról az év végéig 58 százalékkal repítette fel a Wall Street-i irányadó mutatókat. Charles Biderman cége által megfigyelt hagyományos szereplők (vállalkozások, amerikai kisbefektetők, külföldi nagybefektetők, kockázatitőke-alapok és nyugdíjalapok) ugyanis nem árasztották el a piacot tőkével, így másvalaki állhat a háttérben - írta a MarketWatch.
A szakember szerint nem alaptalan a feltételezés, hogy a kormányzat nem csak az autóipart, a lakáspiacot és a bankokat támogatta közvetlenül friss tőkével, hanem a részvénypiacok összeomlásának is ezzel az eszközzel vetett gátat.
A tőzsde manipulálására a TrimTabs számításai szerint elegendő lett volna a Fed, illetve a pénzügyminisztérium által a Wall Streeten elköltött havi 60-70 milliárd dollár is, ami a TARP-program keretein belül a gazdasági szereplőknek juttatott 700 milliárd dollárhoz képest nem tűnik eget rengetőnek.
Bár Biderman nincs egyedül feltételezésével (2008 novemberében már Nouriel Roubini is előállt hasonló elméletével, miszerint a tőzsdei zuhanás megakadályozása érdekében a Fed akár közvetlen beavatkozásra is kényszerülhet a tőkepiacokon, feltételezését Ben Bernanke erre vonatkozó, 2002-ben ismertetett stratégiájára alapozva), ám nézetei nyilvánosságra hozatalát követően számos piaci elemző sietett cáfolni azokat.
A MarketWatchnak nyilatkozva szakértők elmondták, hogy bár a kormányzatnak nagy szerepe volt a bankrendszer stabilizálásában, ám a tőkepiaci fellendülést elősegítő pénzek a többség véleménye szerint nem közvetlenül, hanem a hagyományos csatornákon találtak vissza a Wall Streetre. Érvelésük alapja az, hogy teljesen normális magatartásnak számít, hogy egy rövid idő alatt rendkívül túladottá vált recessziós medvepiacra nagy erőkkel térnek vissza a befektetők, s állításuk szerint épp ez történt tavaly március óta.
Az Egyesült Államok története során a Biderman által feltételezett beavatkozás nem lenne egyedülálló. Az 1987-es tőzsdekrach után kevesebb mint egy évvel Ronald Reagen létrehozott egy PPT (plunge protection team - zuhanás ellen biztosító csapat) névre hallgató testületet, melynek egyértelmű feladata az volt, hogy korlátok között tartsa a részvények további leértékelődését, s összehangolt kormányzati választ adjon a jelenségre.
Egy évvel később, 1989-ben a Fed testületének egy tagja a Wall Street Journalban úgy érvelt, hogy egy válság esetén sokkal kifizetődőbb stratégia lehet, ha a gazdaság egészének tőkével elárasztása helyett a kormányzat irányzottan a határidős tőkepiacra pumpál likviditást, hiszen ezzel elejét veheti a gazdaságösztönzésből származó későbbi inflációs kockázatoknak. 2002-re ez az elképzelés azzal bővült, hogy a Fed a határidős piacok mellett a prompt piacokra is önthet pénzt, hogy ezzel megtámassza az árfolyamokat.
Törvényi akadálya Biderman szerint nincs annak, hogy az amerikai banki tulajdonban álló Fed (vagy akár a pénzügyminisztérium) - befektetési banki szereplők közvetítésével - a határidős részvénypiacokon fellépjen.
Tekintve, hogy már a Bush-kormányzat idején is szoros összefonódás volt a Wall Street-i mogulok és a pénzügyminisztérium között (Henry Paulson a Goldman Sachs New York-i központjából ült át Washingtonba), s feltéve, hogy Timothy Geithner nem csak a New York-i Fed vezetése idején ápolt szoros kapcsolatot a befektetési bankok vezetőivel, de jó viszonyát a Wall Streettel miniszteri kinevezését követően is megőrizte, máris nem tűnik annyira légből kapottnak a TrimTabs vezérének elmélete.
Bideman odáig merészkedik, hogy a PPT múltbeli - idővel részben nyilvánosságra került - stratégiáját alapul véve latolgatásba kezdett a tőkepiacok mögött álló csoport várható tevékenységével kapcsolatban. Szerinte a Wall Streetre egészen addig pumpálják majd a pénz, amíg a fellendülés kellően meggyőzővé válik, azaz míg egymást követő három negyedéven keresztül bővülést mutat az amerikai gazdaság. Ezt követően ugyanis a kivonulás nem okoz majd látványos visszaesést, hiszen a szereplők kellő saját tőkével és bizalommal rendelkeznek majd ahhoz, hogy egy meginduló korrekció esetén a partvonalról a parkettre rontsanak.
