BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Pápai Csaba

11.
13.
23:59

Itt a Vodafone, ott a Wal-Mart volt a megmentő

A napok óta tartó intenzív esés végének jeleit mutatták kedden a tőzsdék világszerte. A főbb nemzeti indexek közül egyedül a frankfurti DAX zárt közel 0,4 százalékos mínuszban, míg a Footsie 0,4 százalékos, a CAC-40-es index pedig szemmel alig látható pozitív elmozdulásról tanúskodott. Az energiaipari cégek kedden sem tudták korrigálni a hétfőn az olajárak ugrásszerű emelkedését követően elszenvedett veszteségeiket. Az IEA (Nemzetközi Energiaügynökség) legújabb jelentése szerint az olaj árának múlt heti, 100 dollár körüli tetőzése már az idén a kereslet visszaeséséhez vezethet. A bányaipari szektor részvényeinek mozgását a nemesfémek rekordárának hétfői visszaesése mellett leginkább a BHP Billiton és a Rio Tinto felvásárlási csatájának újabb fejleményei határozták meg. A telekom-szektor a Vodafone-nak köszönhetően támogatással szolgált az európai befektetőknek. A Vodafone pénzügyi eredménye az első félév során felülmúlta a várakozásokat. A távközlési cég az éves profit-előrejelzésével is növelni tudta a befektetői kedvet, aminek eredményeképp nem csupán saját részvényeinek árfolyamát növelte több mint 7,5 százalékkal, de az egész szektort pozitív irányba mozdította el. A bankszektor elleni múlt heti roham elültével a pénzpiaci cégek részvényei újabb emelkedésnek indultak, miután szárnyra kapott a hír: a másodpiaci válság által előidézett veszteségek a beharangozottnál mégis alacsonyabbak lesznek. A mértékadó európai bankok részvényárfolyamai rendre emelkedtek, a HSBC kivételével, amelyről úgy hírlik, hogy több mint 1 milliárd dollárnyi, a másodpiaci hitelkereskedelemből származó veszteségről fog beszámolni gyorsjelentésében. A tengerentúli tőzsdéket a határtalan befektetői bizalom jellemezte a Wal-Mart várakozásokat meghaladó pénzügyi eredményének hírére. A Dow Jones és az S&P-500-as indexe egyaránt 1,3 százalékos, míg a Nasdaq 1,85 százalékos emelkedést mutatott lapzártánkkor.

Szerző(k):
Pápai Csaba
11.
08.
23:59

Hullámzó kereskedelem, fakuló remények

A tengerentúli befektetőket meglepte az Egyesült Államok második legnagyobb brókercége, a Morgan Stanley bejelentése, miszerint az elmúlt két hónap során 3,7 milliárd dollár veszteség érte a lakáshitel-hátterű kötvények várakozásoknál erőteljesebb értékvesztése miatt. A részvény árfolyama azonban a rossz hír ellenére is emelkedett, lapzártánkkor 1,4 százalékkal jegyezték a szerdai záróár felett. A Cisco Systems az első pénzügyi negyedévében 37 százalékos profitnövekedést jelzett, ám az elemzők elvárásainál némiképp alacsonyabb nyereségről adott előrejelzést az aktuális negyedévre vonatkozóan, és a befektetők részvényei árfolyamának 8,2 százalékos esésével büntették. A Wal-Mart kiskereskedelmi áruházlánc a várakozásoknál alacsonyabb forgalomnövekedésről szóló adatokat tett közzé, részvényárfolyama 2 százalékkal esett. Lapzártánkkor a Dow Jones 1 százalékkal, az S&P 500-as 0,7 százalékkal, míg a Nasdaq több mint 2 százalékkal volt a pirosban. A bányaipari vállalatok részvényei iránti élénk érdeklődés majdnem, de csak majdnem zöldben tartotta a londoni tőzsdét azt követően, hogy nyilvánosságra került: a BHP Billiton 110 milliárd dollárért felvásárolná a Rio Tintót. A Rio részvényei mintegy 32 százalékot ugrottak, mielőtt a cég vezetősége elutasította volna a szektortárs közeledését, végül 22 százalékos előnnyel zárták a napot. A keresetlen kérő viszont közel 6 százalékot veszített. Az esetleges további felvásárlások reményében Európa-szerte jelentős emelkedést regisztráltak a bányapapírok. Frankfurt 0,3 százalékos emelkedéssel zárta a napot a vártnál kedvezőbb vállalati beszámolók következtében. Jelentős nyereséget könyvelt el a Siemens, mivel közölte: az egyszeri tételeket nem számítva az előrejelzéseket meghaladó profitra tett szert a negyedik pénzügyi negyedévben. A Postbank kurzusa ezúttal 14 százalékot emelkedett.

Szerző(k):
Pápai Csaba
11.
06.
23:59

Négy nap után először emelkedés

Négy nap után először indultak emelkedésnek az európai tőzsdék azt követően, hogy hétfőn a másodpiaci válság által előidézett veszteségek kerültek felszínre. A dollár árfolyamának gyengesége vonzóvá tette a befektetők számára a bányavállalati papírokat, ám az energiaszektor részvényei az olaj rekordértékű, 97 dolláros árfolyama ellenére sem voltak a szokásosnál kelendőbbek. A kedvező vállalati teljesítmények hatására megélénkülő kereskedés lendített a nemzeti tőzsdeindexeken és ellensúlyozta a bankszektor által felhalmozott veszteségeket. A Footsie elveszítette kezdeti lendületét, és zárásra szabad szemmel alig látható mértékű emelkedést tudott csak produkálni. A CAC-40-es index közel 0,5, a DAX 0,3 százalékos emelkedést regisztrált a nap végén. A várakozásokat meghaladó profitról adott számot, ennek következtében emelkedett a Swiss Reinsurance és a Marks & Spencer árfolyama, utóbbi 3,5 százalékot erősödött. A Bayer megháromszorozódott nyereségéről szóló gyorsjelentés sem tudta feledtetni a befektetőkkel, hogy a német gyógyszergyártónak a hatóságok nyomására vissza kell vonnia a tengerentúli piacról a széles körben használt szívgyógyszerét. A cég részvényárfolyama 0,7 százalékkal esett vissza a nap folyamán. A BMW a dollár euróval szembeni árfolyamának gyengesége miatt alacsony nyereséghányadra panaszkodott, a befektetők pedig a részvényárfolyam több mint 3 százalékos leértékelésével büntették a közel 80 százalékos profitnövekedésről hírt adó vállalatot. A tengerentúlon kedden még nem tudtak szabadulni a Citigroup szekrényéből kihulló csontváztól. A kezdeti lendület gyorsan elpárolgott, lapzártánkkor a Dow a hétfői záróértékhez képest nem mozdult, az S&P alig láthatóan felfelé, míg a Nasdaq mintegy 0,3 százalékkal lefelé indult. Az emelkedő olajár jót tett a szektor képviselőinek, az Exxon 2,6, a Valero Energy 3,2 százalékos erősödést produkált.

Szerző(k):
Pápai Csaba
11.
05.
23:59

A bankok vitték mélybe a tőzsdéket

A bankszektorból jövő újabb rossz hírek hatására felerősödtek a félelmek a pénzpiaci válság hosszú távú hatásaival kapcsolatban. A kereskedelem hangulatát világszerte meghatározta a Citigroup bejelentése, hogy megválik elnökétől és várhatóan további 11 milliárd dollár értékű, a másodlagos jelzálogpiac válságából eredő veszteséggel néz szembe az aktuális negyedév során. A Fitch Ratings a bejelentést követően lefelé módosította az óriásbank hitelminősítését, amelynek részvényei lapzártánkig közel 5 százalékot veszítettek értékükből. A Citigroup bejelentését követően a pénzintézetek és a brókercégek közelebbről is körülnéztek egymás háza táján. A Bear Stearns részvényei több mint 1 százalékot, a Merrill Lynch és a Credit Suisse közel 2 százalékot, míg a Barclays 3 százalékot vesztett az értékéből papírjai leminősítésének hatására. Lapzártánkkor a Dow Jones 0,3 százalékos, az S&P-500 0,25 százalékos, míg a Nasdaq 0,35 százalékos mínuszban volt. A főbb európai tőzsdeindexek is rendre a piros tartományban zártak, a legnagyobb veszteségeket a pénzpiaci szektor képviselői szenvedték el. Az FTSE-100 0,8 százalékot, a DAX 0,5 százalékot, a CAC pedig 0,7 százalékot veszített a nap végére. A londoni kereskedést tovább sokkolta a hír, miszerint eredmény nélkül értek véget a legnagyobb brit áruházlánc, a Sainsbury felvásárlásáról szóló tárgyalások. A Delta Two arra hivatkozva állt fel az asztal mellől, hogy a tárgyalások folytatása a hitellehetőségek romlása miatt a katari hátterű befektetési alap részvényeseinek érdeke ellen való lenne. A Sainsbury részvényei a bejelentést követően több mint 20 százalékos mélyrepülésbe kezdtek.

Szerző(k):
Pápai Csaba
10.
29.
23:59

A Fedre várva is jól álltak a tőzsdék

Az izlandi kivételével minden nyugat-európai tőzsde indexe emelkedést regisztrált hétfőn. A főbb mutatók közül a londoni Footsie 0,67 százalékos, a párizsi CAC-40 0,71 százalékos, míg a frankfurti DAX 0,76 százalékos többletet mutatott. A londoni árutőzsdén az arany árfolyama közel 3 évtizede nem látott magasságokba, unciánként 798 dollár fölé emelkedett, 2,6 százalékkal feltornászva a bányaszektor részvényeit is, az olaj árában beállított újabb rekord pedig erőt adott az energiaszektornak, harmadik napja a pozitív tartományban mozgatva az európai börzéket és tovább élénkítve a forgalmat. Jelentős emelkedést könyvelt el a Volkswagen azt követően, hogy a hírek szerint a 31 százalékos részvénypakettel bíró és többségi tulajdonra törő Porsche a feldarabolását fontolgatja. A VW részvényei 3,8 százalékkal, míg a Porsche papírjai 1,5 százalékkal emelkedtek a nap folyamán. A kamatvágás reménye tartotta életben a tengerentúlon a bikát, további emelkedést okozva az Egyesült Államokban. Lapzártánkkor a Dow Jones index 0,35 százalékos, míg az S&P-500-as és a Nasdaq 0,3 százalékos gyarapodást mutatott. A technológiai szektort az Oracle és a BEA Systems násztáncának legújabb, minden bizonnyal végső felvonása tartotta mozgásban, miután vasárnap lejárt az Oracle 6,7 milliárd dolláros ellenséges felvásárlási ajánlata a BEA Systemsre, s lehet, hogy az utóbbi évek nagy felvásárlója egyszerűen továbbáll. Az önmagát 8 milliárd dollárra becsülő, ám kérő nélkül maradt BEA részvényei 0,8 százalékkal, míg a minden bizonnyal kivárásra játszó Oracle részvényei 1 százalékkal emelkedtek. Fellélegeztek a Merrill Lynch tulajdonosai is, mivel biztossá vált a cég igazgatójának távozása. A brókercég részvényei lapzártánkig 0,6 százalékkal emelkedtek.

Szerző(k):
Pápai Csaba
10.
25.
23:59

Amerikát elbizonytalanították a makroadatok

Élénk forgalmat bonyolítottak az európai tőzsdék a telekomcégek várakozásokat felülmúló bejelentései nyomán, és végül sikeres napot zártak csütörtökön, a jelentősebb európai részvényindexek mind egy százalék feletti emelkedést mutattak a nap végére. A France Télécom a feltörekvő piacokon repülőrajtot vett forgalmának köszönhetően a harmadik negyedévre vonatkozóan 3,3 százalékos növekedésről számolt be. Részvényeinek árfolyama 8,7 százalékkal emelkedett a bejelentést követően. A vezeték nélküli forgalmának jelentős növekedéséről szóló hírek bizalmat keltettek a szektor többi papírja iránt is, emelkedést idézve elő mind a brit Vodafone, mind a német Deutsche Telekom részvényeinek árfolyamában. Az európai energiaszektorban a Royal Dutch Shell szolgált meglepetéssel a befektetőknek, ismét a várakozásoknál nagyobb profitnövekedést jelentett a harmadik negyedévre, közel két éve folyamatosan túlszárnyalva az elemzők várakozásait. Vezetősége az eredményt kielégítőnek nevezte, a finomításból származó nyereséghányadnak az egész iparágra jellemző csökkenésére hivatkozva. A Shell részvényei Londonban 0,5 százalékot emelkedtek a nap végéig. Az Egyesült Államok tőzsdéit nemcsak a vártnál rosszabb makroadatok, de a Merrill Lynch újabb, a negyedik negyedben várható, a kötvénypiaci eszközeinek további értékcsökkenéséből eredő 4 milliárd dolláros vesztesége is elbizonytalanította. A Dow Jones és az S&P 500-as index alig látható, a Nasdaq 0,85 százalékos mínuszban állt lapzártánkkor. A Motorola elemzői várakozásokat felülmúló profit-előrejelzése alig javított a borús képen, azon túl, hogy 4,4 százalékot lendített a vállalat részvényeinek árfolyamán, jelentősen nem változtatott a kereskedés hangulatán.

Szerző(k):
Pápai Csaba