BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Pápai Csaba

10.
17.
23:59

Török vész New Yorkban

A tengerentúli tőzsdék hamar vesztettek kezdeti lendületükből. A szerdán nyilvánosságra hozott inflációs adatok a várakozásoknak megfelelők lettek, így várható volt, hogy a vártnál rosszabb lakásépítési adatok sem tántorítják majd el a befektetőket, ám az égbe szökő olajárak némiképp megváltoztatták a képet. A török kormány által engedélyezett, az ország határain átívelő kurdellenes offenzíva hírére ugyanis 89 dollár fölé emelkedtek az olajárak, pánikszerű hangulatot keltve ezzel New Yorkban. A Dow Jones a kereskedés első harmadának végén 0,4 százalékos, míg az S&P 500-as index szabad szemmel alig látható, 0,1 százalékos mínuszban volt, annak ellenére, hogy a vártnál jobb eredményekkel állt elő a JPMorgan & Chase, az Intel és a United Technologies is. Emelkedéssel zártak szerdán a főbb európai indexek; a Dow Jones páneurópai indexe 0,47 százalékos, a Footsie közel egyszázalékos, a DAX mindössze 0,3 százalékos, a CAC 40-es indexe pedig 0,8 százalékos emelkedést regisztrált. Londont a Scottish & Newcastle esetleges felvásárlásáról szóló hírek hozták lázba. A brit sörgyártó részvényeinek árfolyama közel 20 százalékot ugrott azt követően, hogy a Carlsberg és a Heineken bejelentette, megvenné és feldarabolná a nap végén 7,1 milliárd fontra értékelt vállalatot. A Carlsberg 1,7 százalékot, míg a Heineken 1,1 százalékot emelkedett a bejelentést követően. Az amerikai bejelentésekre alapozva az európai chipgyártók is jól szerepeltek tegnap. A legnagyobb nyereséget az Infineon Technologies könyvelte el, a félvezetőgyártó papírjai 2,3 százalékot emelkedtek Frankfurtban. A párizsi börze büszkesége a Danone volt; a joghurtgyártó részvényeinek árfolyama - kedvező profitjelentését és az idei évre vonatkozó profitvárakozásának megerősítését követően - 3,6 százalékot emelkedett.

Szerző(k):
Pápai Csaba
10.
16.
23:59

Általános volt a rossz hangulat

Pesszimista hangulat uralkodott a BÉT-en kedden. A blue chipek egyöntetű gyengülése mellett a BUX 1,3 százalékos mínuszban, 27 949,63 ponton fejezte be a kereskedést. A nagyágyúk az OTP lett a nap vesztese, azt követően zárt 2,1 százalékos veszteséggel 9319 forinton, hogy a társaság vezérigazgató-helyettese, Urbán László közölte: az OTP-t senki sem kereste meg semmilyen formális vételi szándékkal, ám a bank saját forrásból mintegy ötvenmillió dollárért egy kisebb, regionális orosz hitelintézetet vásárolna, akár még az idén. A szlovéniai Telekom Slovenije privatizációs pályázatára nem kötelező érvényű ajánlatot benyújtó Magyar Telekom papírjai 0,8 százalékkal, 957 forintra gyengültek, míg a Mol 1,1 százalékkal, 28 200 forintra hanyatlott. A Richter árfolyama annak ellenére esett 1,2 százalékkal, hogy viszonylag kedvező bejelentést tett az amerikai Forest Laboratoriesszel közösen végzett, a skizofrénia kezelésére kifejlesztett gyógyszerrel kapcsolatban. A Phylaxia 150 millió forintos forgalom mellett közel 9 százalékot bukott. A cég papírjai az előző napi záróárhoz képest 3 forinttal kevesebbet, 31 forintot értek a nap végén. Úgy tűnik, véget ért a Rába zuhanása, bár a papír a kereskedés elején még 4,2 százalékkal süllyedt, a nap végére már 1,6 százalékos emelkedést mutatott, így 2019 forinton zárt. A nap nyertese a Fotex volt, 3,5 százalékkal emelkedett, megint 1000 forint fölé jutott. Emelkedésnek indultak az AAA Auto részvényei is azt követően, hogy a cég új telephelyet nyitott Szlovákiában, 40-re növelve ezzel kelet-közép-európai egységeinek a számát. A poprádi központ hírét kedvezően fogadták, az AAA-papírok több mint 2 százalékkal emelkedtek, 505 forinton zárva a napot.

Szerző(k):
Pápai Csaba
10.
16.
00:58

Az eladók uralták a börzéket mindenütt

A Philips gyorsjelentése Európa-szerte elbizonytalanította a befektetőket. Az egészségügyi üzletága erősítését megcélzó cég számításai eddig nem váltak be, hiszen a harmadik negyedéves nyeresége mindössze a tizenkettede lett az előző év azonos időszakában mértnek (bár a tavalyi profitot egy egyszeri óriásbevétel is segítette). A vállalat részvényei több mint 5 százalékkal zuhantak a bejelentést követően. A befektetők a tavaly hasonló fejlesztésekbe kezdett szektortársat, a Siemenst is büntették, részvényei 2,3 százalékkal estek vissza, a legnagyobb veszteséget produkálva ezzel a 0,9 százalékos mínuszban záró DAX-on belül. Az FTSE-100 indexet a több mint 20 százalékos zuhanást produkáló Northern Rock húzta le. A felvásárlási tárgyalásokat folytató jelzálogóriásról a Virgin birodalom feje tett elmarasztaló nyilatkozatot a hétvégén, porrá zúzva a bank befektetői megítélését. Apadó sörfogyasztásról számolt be a Dreher tulajdonosa, a SABMiller. A csökkenő kelet-európai eladásokat okoló cég részvényeinek árfolyama 4,75 százalékot esett Londonban. A tengerentúlon is pirosban jártak a főbb részvényindexek, a Dow Jones 0,9 százalékos, az S&P-500 0,84 százalékos, míg a Nasdaq 1,1 százalékos mínuszban állt a kereskedés első harmadának végén. Majdnem meglepetéssel szolgált az Egyesült Államokban a profitjelentését a bankszektorban először közlő Citigroup. A beígért 60 százalékkal szemben "mindössze" 57 százalékos profitcsökkenésről szóló bejelentést nemcsak a vezér, de a befektetők is kiábrándítónak ítélték, a bankóriás részvényei közel 3 százalékot vesztettek. Botrányt okozott a Medtronic, az általa gyártott - a szívritmus-szabályozó készülékek fő alkatrészének számító - elektródák ugyanis hibásak. A világszerte 268 ezer embert érintő probléma hatására a cég papírjai több mint 12 százalékkal zuhantak

Szerző(k):
Pápai Csaba
10.
10.
23:59

Rosszul indult a gyorsjelentési szezon

A tengerentúlon csalódással indult a harmadik negyedéves gyorsjelentési dömping. Az Alcoa részvényei kedden még 3,7 százalékkal emelkedtek, ám a várakozásokat némiképp alulmúló nyereség a kereskedés első harmadában kedvét szegte a befektetőknek - ez jól látszott mind a papírok árfolyamának 2,6 százalékos zuhanásán, mind a mérvadó tőzsdeindexek alakulásán. A Chevron profitfigyelmeztetése csak olaj volt a tűzre - a bejelentés szerint harmadik negyedévi nyeresége "jelentősen alulmúlja" majd az előző év azonos időszakában beállított rekordot. Jó hírt hozott azonban a Synta, mely szerint a klinikai kutatás harmadik fázisába jutott, a GlaxoSmithKline-nal közös fejlesztésű gyógyszere alkalmas lehet a bőrrákos megbetegedésekből eredő halálesetek többségéért felelős melanóma kezelésére. A részvények árfolyama mégis jelentős mértékben, több mint 6,5 százalékkal esett. Az európai börzéken az olaj jegyzésének 80 dollár fölötti tetőzése ellenére gyengültek az energiaszektor képviselői. A vezető nyugat-európai tőzsdemutatók között zárásra mégis csak a párizsi CAC-40 süllyedt, nem kis részben a Renault és az Alstom 1,5 százalék körüli, valamint a Danone és a Carrefour 2 százalék feletti veszteségének betudhatóan. Londonban a Cadbury Schweppes részvényeinek árfolyama 3 százalékos kiugrás után 1,8 százalékos emelkedéssel zárt, miután a vállalat bejelentette: folytatni kívánja költségcsökkentő programját, és egyesült államokbeli üdítőipari egységének eladása helyett a Schweppes teljes leválasztása mellett döntött. A Northern Rock továbbra is stabilan emelkedik, több mint 25 százalékos ugrás után 258 pennyért cserélt gazdát a bankpapír.

Szerző(k):
Pápai Csaba