Mérsékelt forgalom mellett számottevő emelkedéssel búcsúzott a 2013-as évtől a Budapesti Értéktőzsde hétfőn. A BUX index 18 564 ponton fejezte be az év utolsó kereskedési napját, ami 1,25 százalékos emelkedést jelentett a karácsony előtti állapothoz képest. Az erősödést támogatta a kedvező nemzetközi hangulat, emellett az utóbbi napokban is optimisták voltak a befektetők, miközben a magyar piac pihenőn volt. A forgalom azonban elmaradt az átlagostól, a nap végéig mindössze 4,2 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok.
A vezető részvények mindegyike javítani tudott, a nap nyertese az OTP lett, mely átlagos forgalom mellett 4100 forintig drágult, ami egy százalékkal volt magasabb a karácsony előttinél. A Mol eközben 0,8 százalékkal, 14 475 forintig kapaszkodott fel, míg a Magyar Telekom 314 forintos jegyzése háromforintos emelkedést jelentett. A Richter eközben 1,8 százalékot javított, 4399 forinton zárt 850 millió forintos forgalom mellett.
Az illikvid kis papírok közül említést érdemel a Biomedical, amely 20 százalékkal ugrott feljebb, illetve a BIF, amely 18 százalékos emelkedett marginális forgalom mellett. Kimondottan jó napja volt az FHB-nak is, a bankpapír 14,9 százalékkal, 617 forintig drágult. A negatív oldalon a Kulcssoft húszszázalékos esése volt a legnagyobb, de a Hunmining részvényesei sem örülhettek a 7,7 százalékos gyengülés láttán, a Nordtelekom pedig 6,25 százalékot bukott a kereskedés végére.
Szerző: Beke Károly
