BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Metzinger András

05.
27.
23:59

Felemás lett az amerikai makroadat

Az európai tőzsdék immár harmadik napja süllyednek, a csökkenő olaj- és fémárak miatt főleg a nyersanyagtermelők részvényei estek. Szakértők szerint az ezekben a szektorokban tevékenykedő cégek papírjai folytathatják rossz szereplésüket, ugyanis az elmúlt hetekben a nyersanyagárak emelkedése miatt alaposan megdrágultak. Emellett sokan attól is tartanak, hogy a fokozódó inflációs nyomás és a pénzintézetek által végrehajtott 383 milliárd dolláros leírás csökkentheti a gazdasági növekedés dinamikáját. A hordónként 2 dollárral eső olajár miatt a BP-részvények 1,2, míg a Total-papírok 1,1 százalékkal süllyedtek. A BHP Billiton, a világ legnagyobb bányaipari vállalata 1,9 százalékot veszített értékéből a réz és az arany árának esése miatt, a Rio Tinto ugyancsak 1,9 százalékkal értékelődött le. Az olajár csökkenése pozitívan hatott a légitársaságok és az autógyártók, köztük a British Airways, a Ryanair, a PSA Peugeot Citroën és a Volkswagen papírjaira. Ugyanakkor a Vodafone részvényei 1,7 százalékkal estek, miután a cég bejelentette, hogy az unió által csökkentendő hívásdíjak érzékenyen érinthetik a profitját. A tizennyolc nyugat-európai piac közül tizenöt a negatív tartományban fejezte be a kereskedést, a londoni FTSE-100 0,5, a párizsi CAC-40 0,6 százalékkal hanyatlott, míg a frankfurti DAX-30 jelképes mértékben erősödött. A múlt heti veszteségek után visszafogott erősödéssel indítottak a részvényindexek az Amerikai Egyesült Államokban, ez azonban a kereskedés közepére eltűnt. Bár a Conference Board által számított amerikai fogyasztói bizalmi index a vártnál is nagyobb mértékben, bő másfél évtizedes mélypontra esett és az egyesült államokbeli lakásárakat összesítő index értéke 14 százalékkal zuhant, a befektetők inkább az olajár enyhülésére koncentráltak.

Szerző(k):
Metzinger András
05.
27.
23:59

Javított a Mol, megugrott az OTP

A világ részvényindexei túlnyomórészt a pozitív tartományba lendültek át kedd délutánra, vélhetően azért, mert a kőolaj ára végre egy kisebb esést produkált. A vezető európai piacok közül csak a párizsi járt mínuszban a BÉT zárásának idején, viszont az összes amerikai index optimizmust jelzett. A délelőtti bizonytalankodást követően egyenletesen emelkedett a BUX, a 22 485 pontos záróérték 1,3 százalékkal múlta felül a hétfőit, meglehetősen gyatra forgalom mellett. A vezető részvények vegyesen szerepeltek, a prímet a blue chipek között a 2,4 százalékkal, 6990 forintra ugró OTP vitte, amely a napi forgalom több mint felét adta, persze ehhez a jelenséghez már hozzászokhattak a befektetők. A keddi esés után felfelé korrigáló Mol 1,7 százalékkal, 22 670 forintra emelkedett, az elmúlt időszakban tőle szokatlanul erős forgalom mellett. A Richter ugyancsak képes volt a drágulásra, a 34 300 forintos záróérték 1,5 százalékkal múlja felül a hétfőit. A blue chipek fekete báránya a Magyar Telekom lett, amely hétfőn még egyedüliként emelkedett a négyesből, kedden azonban az eladók 0,9 százalékkal, 789 forintra nyomták le az árfolyamát. A kisebbek közül az FHB, szektortársával ellentétesen mozogva, 3,9 százalékot veszített értékéből és 1240 forintra süllyedt, míg az Egis, ugyancsak elhagyva a Richter által kijelölt pályát, egy százalékkal süllyedt, 17 080 forintra. A felszámolás előtt álló Gardénia részvényei nehéz kőként 18,2 százalékkal, 36 forintra zuhantak, míg az első negyedévre veszteségről beszámoló Synergon papírjai 4,2 százalékkal, 1150 forintra estek. A nap nyertese a Genesis lett, melynek részvényei szokatlanul erős forgalom mellett 7,7 százalékot emelkedtek.

Szerző(k):
Metzinger András
05.
27.
18:15

Pesszimizmus lett úrrá a piacokon

Az európai tőzsdék immár harmadik napja süllyednek, mivel a csökkenő olaj- és fémárak miatt a nyersanyagtermelők részvényei estek. Szakértők szerint az ezekben a szektorokban tevékenykedő cégek papírjai folytathatják a rossz szereplésüket, ugyanis az elmúlt hetekben a nyersanyagárak emelkedése miatt alaposan megdrágult papírok most a csökkenő alapanyagárak miatt esni fognak. Emellett a befektetők attól is tartanak, hogy az emelkedő inflációs nyomás és a pénzintézeteket ért 383 milliárd dolláros leírás csökkentheti a gazdasági növekedés dinamikáját.

Szerző(k):
Metzinger András
05.
26.
23:59

Nem sok vizet zavart a kamat

Az MNB inflációs prognózisának bejelentése előtt az euró ellenében 244-en álló forint 244,30-ra gyengült - mondta el a Napi Online-nak Kolba Miklós, az ING üzletkötője. Délután négy óra körül az árfolyam 244,20-ra módosult, ami lényegében stagnálás. A korábbi enyhe gyengülés részben annak tudható be, hogy az MNB meglebegtette, hajlandó tovább emelni a kamatot, ami fricska a kormánynak, hiszen az korábban azt kérte a jegybanktól, hogy lehetőleg ne szigorítson tovább. Kolba szerint azonban elég nagy kommunikációs hiba volt az MNB részéről, hogy miután bemutatja a rossz inflációs jelentést, hozzáteszi, hajlandó az emelésre, majd azt is kijelenti, hogy a jelenlegi döntésnek nem volt köze a mostani árfolyamszinthez. Kolba úgy látja, hogy kedden, a nemzetközi piacok megnyitása után az euró 246,50-ig is emelkedhet, ugyanakkor az is elképzelhető, bár ennek kisebb az esélye, hogy a spekulációnak a kamatemelési várakozások adnak szárnyakat. Hétfő délután egy dollár 154,80, egy svájci frank pedig 151,10 forintot ért. Ahogyan kismértékben erősödött a forint, úgy csökkentek a referenciahozamok a legtöbb futamidőre az állampapírok másodlagos piacán. Az éven belüli lejáratok gyakorlatilag stagnáltak, míg a hosszú oldalon 5-7 bázispontos apadás történt.

Szerző(k):
Metzinger András
05.
26.
23:59

Biztos befektetésekbe menekült Európa

A nemzetközi tőzsdék közül ünnepnap miatt a brit és az amerikai tőzsde zárva volt. A többi börzén a befektetők nem sokat kockáztattak, a hagyományosan biztonságosabbnak ítélt telekommunikációs cégek, az energia-, nyersanyag-, valamint bányaipari vállalatok papírjaiba fektettek. Ennek megfelelően a lehallgatási botrányba keveredett Deutsche Telekom papírjai 0,8 százalékkal emelkedtek, a Suez nevű céggel való egyesülést tervező Gaz de France részvényei pedig 1,9 százalékkal drágultak. Az EdF energiaipari vállalat 1,1 százalékot javított, míg az új olajlelőhelyre bukkanó Eni 0,3 százalékkal drágult. Legrosszabbul az autóipari cégek és a bankpapírok tulajdonosai jártak. A Daimler, a Mercedes személyautók gyártója és a Peugeot egyaránt 1 százalékkal vált olcsóbbá, mert a befektetők a fogyasztók megroppant vásárlóereje miatt aggódnak. A bankszektorban sem volt sok ok az ünneplésre. A svájci UBS bank papírjai azután indultak szabadesésnek, hogy a bank bejelentette, újabb veszteségek várhatók az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válsághoz köthetően. A bank papírjai 5,8 százalékkal zuhantak, de a BNP Paribas sem úszta meg 2,1 százaléknál kisebb eséssel, igaz, ez utóbbi mögött az osztalékszelvény levágása állt. Elemzők szerint inkább a biztosítók papírjaiba érdemesebb fektetni, mert azok jobban átevickélnek a válságon. A sörgyártó InBev papírjai 2 százalékkal estek azon pletykák hatására, hogy a cég részvényenként 65 dollárt kínál a Budweisert is előállító Anheuser-Buschért. Eközben olyan piaci pletyka is kering, hogy az Anheuser a Corona sört előállító Grupo Modelo cég másik felét is meg kívánja szerezni. Ha az InBev terve nem sikerül, akkor elképzelhető, hogy a SABMillerrel egyesül.

Szerző(k):
Metzinger András