Az európai tőzsdék immár harmadik napja süllyednek, a csökkenő olaj- és fémárak miatt főleg a nyersanyagtermelők részvényei estek. Szakértők szerint az ezekben a szektorokban tevékenykedő cégek papírjai folytathatják rossz szereplésüket, ugyanis az elmúlt hetekben a nyersanyagárak emelkedése miatt alaposan megdrágultak. Emellett sokan attól is tartanak, hogy a fokozódó inflációs nyomás és a pénzintézetek által végrehajtott 383 milliárd dolláros leírás csökkentheti a gazdasági növekedés dinamikáját.
A hordónként 2 dollárral eső olajár miatt a BP-részvények 1,2, míg a Total-papírok 1,1 százalékkal süllyedtek. A BHP Billiton, a világ legnagyobb bányaipari vállalata 1,9 százalékot veszített értékéből a réz és az arany árának esése miatt, a Rio Tinto ugyancsak 1,9 százalékkal értékelődött le. Az olajár csökkenése pozitívan hatott a légitársaságok és az autógyártók, köztük a British Airways, a Ryanair, a PSA Peugeot Citroën és a Volkswagen papírjaira. Ugyanakkor a Vodafone részvényei 1,7 százalékkal estek, miután a cég bejelentette, hogy az unió által csökkentendő hívásdíjak érzékenyen érinthetik a profitját. A tizennyolc nyugat-európai piac közül tizenöt a negatív tartományban fejezte be a kereskedést, a londoni FTSE-100 0,5, a párizsi CAC-40 0,6 százalékkal hanyatlott, míg a frankfurti DAX-30 jelképes mértékben erősödött.
A múlt heti veszteségek után visszafogott erősödéssel indítottak a részvényindexek az Amerikai Egyesült Államokban, ez azonban a kereskedés közepére eltűnt. Bár a Conference Board által számított amerikai fogyasztói bizalmi index a vártnál is nagyobb mértékben, bő másfél évtizedes mélypontra esett és az egyesült államokbeli lakásárakat összesítő index értéke 14 százalékkal zuhant, a befektetők inkább az olajár enyhülésére koncentráltak.
