Pascal Lamy lehet a WTO főigazgatója
A korábbi európai kereskedelmi biztos, a francia Pascal Lamy lehet a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) új főigazgatója, miután őt jelölte a szervezet illetékes bizottsága.
Pascal Lamy lehet a WTO főigazgatója
A korábbi európai kereskedelmi biztos, a francia Pascal Lamy lehet a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) új főigazgatója, miután őt jelölte a szervezet illetékes bizottsága.
Csökkent Lengyelországban az infláció
Áprilisban 3 százalékra csökkent a lengyel fogyasztói árak növekedési üteme, szemben az egy hónappal korábbi, 3,4 százalékos értékkel. Havi összehasonlításban 0,4 százalékos volt az infláció. A kedvező adat nagy részben a bázishatás érvényesülésének köszönhető.
Lecsaptak az APEH-revizorok: feketemunka, nyugtahiány
Május 6. és 8. között regionális akciót hajtott végre az APEH Hajdú-Bihar megyei Igazgatósága, amelynek keretében 6 megye 24 revizora mindenek előtt a Mihály napi nagyvásáron, illetve a Derecskei Városnapon vizsgálódott és a ballagás miatt számos virágkereskedőt is felkeresett.
Bankártyával is fizethető lesz az illeték
Már kiírták azt a tendert, ami lehetővé teszi, hogy rövidesen bankkártyával is be lehessen fizetni az illetéket - értesült Baja Ferenc államtitkártól a Népszava.
Megnégyzerezné GDP-jét Kína
Hu Csin-tao kínai elnök szerint a kínai gazdaság bruttó hazai összterméke (GDP) 2020-ra eléri a 4000 milliárd dollárt, amivel a világ harmadik legnagyobb gazdaságává nőne az ázsiai hatalom - közölte a CNN.
Jó biznisz Megasztárokat keresni
Az előzetes becslések szerint nyereséggel záró Megasztárból több cég is szépen profitál, de sem a gyártó Interaktív Kft., sem pedig a megrendelő TV2-t működtető MTM-SBS Rt. nem árulta el a pontos számokat. Az együttműködő partnerek is jól jártak - derül ki a Népszabadság szombati cikkéből.
Nem hatotta meg Tokiót a GDP-adat
Az impozáns első negyedéves japán GDP-adat ellenére mínuszban zárta a mai kereskedési napot a tokiói értéktőzsde hivatalos indexe.
Robbantott a japán gazdaság
A tavalyi negyedik negyedéves 0,1 százalék után az idei év első három hónapja 5,3 százalékos gazdasági növekedést hozott Japánban. Az elemzők a tényadatnál jóval szerényebb GDP-bővülést vetítettek előre. Negyedéves összehasonlításban 1,3 százalékos volt a növekedés.
Korrekció New Yorkban
A csökkenő olajárak hatására emelkedtek a múlt héten jellemzően csökkenő New York-i tőzsdei árfolyamok, az indexek egy százalék körüli pluszban zártak.
Bejöttek az új lapok az Axel Springernek
A sikeres költségcsökkentési program és újonnan indított lapok sikerének köszönhetően több mint kétharmadával növelte nettó nyereségét az első negyedévben Európa legnagyobb lapkiadó vállalata, a német Axel Springer AG. Az adózott eredmény 47,6 millió euró volt január és március között, szemben az egy évvel korábbi 28,4 millió euróval. Az árbevétel mindeközben 0,3 százalékkal, 578,7 millió euróra emelkedett. Az Axel Springer az utóbbi másfél évben 24 új sajtótermékkel jelentkezett, de az idén a tervek szerint a már létező újságok profitabilitásának javítására koncentrálnak. A negyedéves profit megugrásához hozzájárult a lengyel Fakt című napilap is, a bevezetése után két hónappal, 2003 decemberében már piacvezetővé váló újság ugyanis az eddigiektől eltérően ezt a negyedévet már nyereséggel tudta zárni. Egyes források szerint a többek között a 12 milliós példányszámban megjelenő Bild napilapot is jegyző vállalat a meg kívánja emelni a ProSiebenSat.1 műsorszolgáltatóban meglévő részesedését. Az esetleges akvizíciók nyomán az adósságállomány megnövelésének lehetőségét sem kizáró Axel Springer jelenleg 12 százalékos pakettel bír a médiavállalkozásban. Az idei év egészére a vállalat vezetése mind a nyereség, mind pedig az árbevétel kapcsán kismértékű növekedéssel számol 2004-hez képest, jövőre azonban jelentősebb javulás is elképzelhető, főleg a futball-világbajnokságot rendező, illetve választásokra készülő Németország hirdetési piacának felfutása miatt.