A sikeres költségcsökkentési program és újonnan indított lapok sikerének köszönhetően több mint kétharmadával növelte nettó nyereségét az első negyedévben Európa legnagyobb lapkiadó vállalata, a német Axel Springer AG. Az adózott eredmény 47,6 millió euró volt január és március között, szemben az egy évvel korábbi 28,4 millió euróval. Az árbevétel mindeközben 0,3 százalékkal, 578,7 millió euróra emelkedett. Az Axel Springer az utóbbi másfél évben 24 új sajtótermékkel jelentkezett, de az idén a tervek szerint a már létező újságok profitabilitásának javítására koncentrálnak. A negyedéves profit megugrásához hozzájárult a lengyel Fakt című napilap is, a bevezetése után két hónappal, 2003 decemberében már piacvezetővé váló újság ugyanis az eddigiektől eltérően ezt a negyedévet már nyereséggel tudta zárni. Egyes források szerint a többek között a 12 milliós példányszámban megjelenő Bild napilapot is jegyző vállalat a meg kívánja emelni a ProSiebenSat.1 műsorszolgáltatóban meglévő részesedését. Az esetleges akvizíciók nyomán az adósságállomány megnövelésének lehetőségét sem kizáró Axel Springer jelenleg 12 százalékos pakettel bír a médiavállalkozásban.
Az idei év egészére a vállalat vezetése mind a nyereség, mind pedig az árbevétel kapcsán kismértékű növekedéssel számol 2004-hez képest, jövőre azonban jelentősebb javulás is elképzelhető, főleg a futball-világbajnokságot rendező, illetve választásokra készülő Németország hirdetési piacának felfutása miatt.
