BUX 131619.13 -0,12 %
OTP 40710 0,0 %
header

Kolozsi Pál

06.
08.
23:59

A fogyasztás húzza a román gazdaságot

Az első negyedévben 5,9 százalékkal bővült Románia bruttó hazai terméke (GDP) éves összehasonlításban – közölte tegnap a román statisztikai hivatal. A növekedés húzóerejét a belföldi fogyasztás adta, amely 12,1 százalékkal emelkedett az első három hónapban, a beruházási dinamika azonban mindössze 5,2 százalékos volt. Szakértők aggasztónak tartják a teljes GDP és a fogyasztás növekedési ütemei közötti rést, és arra számítanak, hogy az idén a folyó fizetési mérleg hiánya elérheti a GDP 8,5-9 százalékát. Becslések szerint az év egészében 5,5-6 százalékos gazdasági növekedés várható Romániában, szemben a tavalyi 8,3 százalékkal. A 2007-ben az Európai Unióhoz csatlakozni szándékozó állam egy főre eső GDP-je jelenleg megközelítőleg harmada az uniós átlagnak.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
06.
07.
23:59

Új finomítók építését ösztönöznék a nyolcak

A hét legfejlettebb ipari államot és Oroszországot tömörítő G8 csoport vezetői a jövő hónapban Skóciában megvizsgálják azt a javaslatot, amelynek értelmében az olajfeldolgozó kapacitások nyugat-európai, illetve egyesült államokbeli bővítése érdekében adókedvezményt adnának az olajcégeknek – értesült a Financial Times. A kérdést azt teszi aktuálissá, hogy az amerikai könnyűolaj hordójának ára újra 55 dollár körül mozog, mivel a piaci szereplők attól tartanak, hogy a jelenleg rendelkezésre álló finomító-kapacitás nem lesz elég a megnövekedett kereslet kielégítésére a télen. Az esetleges adókönnyítés azonban könnyen elvérezhet a politikai ellenálláson, ugyanis az olajvállalatok jelentős nyereséggel zárják üzleti éveiket, és feltehetően a környezetvédők sem lelkesednének új finomítók építése láttán. Az Egyesült Államokban az 1970-es évek óta nem építettek új finomítókat, az említett okok, illetve a korábbi években tapasztalt alacsony megtérülés miatt. A feldolgozott olajtermékek iránt megnövekedett kereslet mindenekelőtt a kínai gazdaság fokozódó energiaigényére vezethető vissza, de a korábban megszokottnál dinamikusabb amerikai növekedés is ebbe az irányba hat. Bár Kínában, Indiában és a Közép-Keleten építettek új kapacitásokat az elmúlt időszakban, a szakértők szerint ezeket nem tudják üzembe helyezni az idei téli időszak kezdetéig. Az amerikai kormányzat szintén bátorítaná a finomítói kapacitások bővítését, egyes ötletek szerint erre katonai bázisokon lehetne sort keríteni.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
06.
07.
23:59

Megszabadult mobilüzletágától a Siemens

Eladja mobilüzletágát a tajvani BenQ Corp. technológiai csoportnak a Siemens AG – közölte tegnap a német vállalat. A bejelentésre számítani lehetett, a Financial Times hétfői száma ugyanis már megszellőztette, hogy a Siemens megválik a napi több mint egymillió eurós mínuszt termelő részlegtől (NAPI Gazdaság, 2005. június 7., 6. oldal). A Siemens ellenérték nélkül adja át az üzletágat, viszont 50 millió euróért 2,5 százaléknyi BenQ-részvényt vásárol. Mindez előreláthatóan 350 millió euróval rontja majd az adózás előtti eredményt. A megállapodás értelmében a BenQ öt évig használhatja a Siemens márkanevet és a hozzá kapcsolódó jogokat. A piac kedvezően fogadta a mobilrészleg eladását, a Siemens részvényárfolyama emelkedett a bejelentés után. A BenQ részvényesei azonban nem voltak olyan optimisták, mint az ügyletet tető alá hozó vállalatvezetés, a befektetők egy része eladta papírjait, így csaknem 3 százalékkal gyengültek a cég részvényei. A szeptemberben záródó tranzakciót követően a BenQ a világ negyedik legnagyobb mobilkészülék-gyártója lesz évi 50 millió eladott készülékkel és 10 milliárd dolláros forgalommal. A világszerte 6000 alkalmazottat foglalkoztató mobilrészleg központja továbbra is Münchenben lesz, és a BenQ közölte, hogy megtartja az összes alkalmazottat, ami szakértők szerint azért is különösen fontos, mert így a német vállalat számos politikai konfliktust kikerülhet. A Siemens-mobilok a világpiaci értékesítési rangsorban két negyedév alatt a negyedik helyről a hatodikra estek vissza, bár a vállalat piaci pozíciója Európában még mindig erős.

Szerző(k):
Kolozsi Pál