A legsikeresebb nők
A legsikeresebb nők
Duisenberg: ne az ECB-re tekintgessenek a kormányok!
Az eurózóna kamatszintje megfelelő és a kormányokon a sor, hogy erőteljes reformokkal biztosítsák a gazdasági növekedés gyorsulását - hangsúlyoza Wim Duisenberg, az ECB elnöke az Európai Parlament illetékes bizottságában tartott meghallgatásán.
Tech-fúzió a láthatáron
A legnagyobb brit számítógépes szolgáltató, a Logica Plc. megvenné a rivális CMG-t a költségek csökkentése érdekében. A két cég, amely globális szinten piacvezető a mobilüzenetekhez szükséges szoftverek gyártásában, már korábban létszámcsökkentésre kényszerült emiatt.
Hangyányit csökkent a német munkanélküliség
Szeptemberban a szezonális tényezők figyelembe vételével 1000 fővel csökkent a munkanélküliség Németországban - közölték a munkaügyi hivatal. Az adat kedvezőbb a vártnál, hiszen az elemzők további emelkedésre számítottak, de az állástalanok száma így is 4,098 millió, azaz a négymilliós határ fölött van.
A cseheknél jó vásárolni
Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben, 0,5 százalékkal mérséklődtek a fogyasztói árak Csehországban - a prágai statisztikai hivatal jelentése szerint. A Reuters által megkérdezett elemzők csak 0,2 százalékos csökkenésre számítottak. A 12 havi infláció az augusztusi 0,6-ról 0,8 százalékra emelkedett.
Újabb komoly elbocsátások a CSFB-nél
A Credit Suisse First Boston (CSFB) az alkalmazotti létszám 7 százalékát, azaz mintegy 1750 főt kíván elbocsátani világszerte a költségek csökkentése érdekében - jelentette a Wall Street Journal online kiadása a bank egy belső feljegyzésére hivatkozva.
A japán cégek már nem is invesztálnak
A japán vállalatok gépipari megrendelései 13,6 százalékot zuhantak augusztusban az előző hónaphoz képest, noha a szakértők csak 0,5 százalékos esésre számítottak a júliusi 1,9 százalékos emelkedés után. Éves összehasonlításban 20,3 százalékos volt a visszaesés.
Elmozdult a mélypontról a Nikkei
A vezető japán tőzsdeindex, a Nikkei elmozdult a 19 éves mélypontról és 8708,90 ponton zárt 20,90 ponttal magasabban, mint hétfőn. A TOPIX-index 0,32 ponttal emelkedett. Az emelkedés csak kis mértékű volt, mert bár a jen átmeneti gyengülése nyomán nagyobb kereslet mutatkozott az exportcégek, köztük a Nissan Motor részvényei iránt, a kedvezőtlen makrogazdasági hírek gátat szabtak a befektők étvágyának.
Bush letöri a kikötői sztrájkot
Bush elnök tegnap megtette az első lépést ahhoz, hogy törvény adta jogával élve kikényszerítse a munka felvételét az USA csendes-óceáni kikötőiben, amelyek egy hete zárva vannak. A sztrájk egyes becslések szerint napi kétmilliárd dollárjába kerül az USA-nak és hatásai az ázsiai országokban is hamarosan érezhetők lesznek.
Rekordösszegű kártérítésre ítélték a Philip Morrist
Pénteken hét százalékot esett az amerikai Philip Morris Cos. részvényeinek árfolyama, miután egy Los Angeles-i esküdtszék úgy döntött: a cég 28 milliárd dollár büntető kártérítést köteles fizetni egy tüdőrákban haldokló 64 éves dohányosnak. Az esküdtszék az anyagi kár kompenzálására egy héttel korábban már 850 ezer dollárt ítélt meg Betty Bullocknak, aki keresetében azzal érvelt, hogy a vállalat nem figyelmeztette a dohányzással járó kockázatokra. Ez eddig a legnagyobb kártérítési összeg, amit egyetlen személynek ítéltek meg. Az esküdtszék a kártérítési összeg meghatározásakor egyebek között azt vette figyelembe, hogy a Philip Morris piaci értéke 80 milliárd dollár, amivel az első húsz vállalat közé tartozik az USA-ban. A cég közölte: új eljárás indítását fogja kérni és ennek elutasítása esetén megfellebbezi az ítéletet. Bár a kártérítés összege az elemzők szerint végül csökkenni fog, az ítélet egyik tanulsága, hogy a dohánygyárak a perek során egyre kevésbé hivatkozhatnak a dohányosok saját felelősségére. (NAPI)