BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
header

Gáti Tibor

09.
08.
23:59

Megugrott a francia deficit

Az év első hét hónapjában 53,1 milliárd euró volt a központi költségvetés hiánya Franciaországban, több mint 40 százalékkal magasabb, mint tavaly. Az adóbevételek a gazdasági növekedés lelassulása miatt elmaradtak a tervezettől, miközben a kiadások meghaladták azt - közölte a párizsi pénzügyminisztérium. Tavaly egész évben 49,3 milliárd euró volt a deficit, ami a GDP 3,1 százalékának felelt meg. A párizsi kormány a korábbi 2,5-ről 0,5-re csökkentette idei gazdasági növekedési előrejelzését, és nemrég közölte, hogy 4 százalék körül lesz a költségvetési hiány, jóval meghaladva a stabilitási paktumban megszabott 3 százalékos plafont. Ennek ellenére a kabinet a korábbi adócsökkentés után jövőre újabb 3 százalékkal mérsékli a közterheket.

Szerző(k):
Gáti Tibor
09.
08.
23:59

Csehország a régió sereghajtója

Az első negyedévi 2,4-ről a második három hónapban 2,1 százalékra fékeződött a cseh gazdaság növekedése a nyugat-európai kereslet visszaesése miatt, így jelenleg Csehországban a leglassabb a bruttó hazai termék (GDP) bővülése a térségben. A fő húzóerő a statisztikai adatok szerint a lakossági fogyasztás volt, amely 5,5 százalékkal nőtt. A költekezést serkentette, hogy a bérek 7 százalékkal emelkedtek a tárgyidőszakban, miközben a kiskereskedelmi árak változatlanok maradtak. Az alig változó árak közepette jelenleg 2 százalékos az irányadó jegybanki kamat, így olcsó a hitel. A nyugat-európai kereslet visszaesése miatt ugyanakkor csökkent az export, miközben a háztartási kiadások növekedése következtében nőtt az import. Ennek nyomán bővült a külkereskedelmi mérleg hiánya, ami 2,8 százalékponttal fogta vissza a növekedést. Az elemzők figyelmeztetnek, hogy a kereslet jelenlegi szerkezete hosszabb távon nem tartható fent, ami még inkább indokolttá teszi a kormány által célul kitűzött költségvetési takarékoskodást és a bérnövekedés megfékezését az állami szektorban. Már a parlament előtt van a takarékossági csomagterv, amelynek segítségével az idei 7-ről 2006-ig 4 százalékra kívánják leszorítani az államháztartási hiányt. A Commerzbank szerint a növekedés a világgazdaság alakulásától függ; idén 2,5, jövőre 2,8 százalékos GDP-növekedés várható. Az infláció hiánya eközben mindinkább deflációba csap át: a fogyasztói árak a júliusi 0,1 százalékos emelkedés után augusztusban 0,2 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest. A 12 havi infláció júliusban és augusztusban is mínusz 0,1 százalék volt. Az elemzők arra számítanak, hogy a jegybank idén még egyszer mérsékli a kamatokat.

Szerző(k):
Gáti Tibor
08.
31.
23:59

Greenspan nem akar inflációs célt kitűzni

Alan Greenspan a Federal Reserve elnöke a Fed kansasi részlegének éves konferenciáján határozottan kiállt az eddig követett rugalmas monetáris politika mellett. Elutasította bírálóinak azt a nézetét, mely szerint a Fednek - az Európai Központi Bankhoz és más jegybankokhoz hasonlóan - inflációs célt kellene kitűznie, és ehhez igazítania lépéseit. Greenspan kétségesnek tartja, hogy ez a megközelítés a gazdasági teljesítmény nagyobb javulását eredményezhetné, a sokak által fegyelmezetlennek tartott rugalmas politika viszont szerinte alkalmas a gazdasági kockázatok kivédésére. A Fed elnökének véleményét igazolja, hogy - amint azt egyes közgazdászok állítják a legfrissebb makroadatok láttán - az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) éves szintre kivetítve akár 5 százalékkal is bővülhet a harmadik negyedévben. A lelkesedést elsősorban az okozza, hogy a júniusi 0,4 százalék után júliusban 0,6 százalékkal nőtt reálértékben a lakossági fogyasztás, a GDP legnagyobb komponense. Némi üröm az örömben, hogy a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe augusztus végén 89,3 pontra süllyedt a júliusi végi 90,9-ről (a Dow Jones által megkérdezett elemzők 90,5 pontot vártak). A szupermarketek és az autókereskedések adatai viszont arra utalnak, hogy a lakossági költekezés augusztusban sem hagyott alább. Szintén derűlátásra ad okot, hogy a Chicagóra és körzetére vonatkozó feldolgozóipari beszerzési menedzserindex augusztusban 58,9 pontra ugrott a júliusi 55,9-ről. Elemzők arra számítanak, hogy a feldolgozóipar országszerte erősödik és a szektorban megindul az új munkaerő felvétele.

Szerző(k):
Gáti Tibor
Papp Zoltán ,
08.
31.
23:59

Erősíteni akar a mobilpiacon a Siemens

A német Siemens elektronikai csoport a szeptemberig tartó üzleti évben várhatóan 15-20 százalékkal növeli mobilkészülék-eladásait, noha a globális piac csak 10 százalékkal bővül - jelentette ki Rudi Lamprecht, a mobiltávközlési üzletág, a Siemens Mobile vezetője abból az alkalomból, hogy az üzletág részét alkotó mobilkészülék-ágazat élére szeptember 1-től új vezetőt neveztek ki Ian Moyes személyében. Moyes korábban az értékesítésért volt felelős, ahol sikeres átszervezést hajtott végre. Ennek következtében a folyó negyedévben megugrott a mobilkészülékek eladása az előző két negyedévben tapasztalt stagnálás után, így a készülékgyártás jelenleg teljes kapacitással folyik. Az üzleti év egészében várhatóan 38-39 millió készüléket értékesítenek; az év elejétől augusztus első hetéig 33 milliót adtak el, annyit, mint a múlt év egészében. Az árnyomás miatt azonban az értékesítésből származó bevétel lassabban nő, mint a készülékek értékesítése. A Siemens Mobile a következő 12 hónapban 2300 munkahelyet szüntet meg, mivel a konszern a nyereségcsökkenés megállítása érdekében egymilliárd eurót kíván megtakarítani. Az üzletág kitart korábbi célkitűzése mellett, hogy az üzemi nyereségráta 8-11 százalékos lesz. A Siemens a világ negyedik legnagyobb mobilkészülék-gyártója a finn Nokia, az egyesült államokbeli Motorola és a dél-koreai Samsung után: az előző három hónapban 7,5 százalék volt a világpiaci részesedése.

Szerző(k):
Gáti Tibor
08.
28.
23:59

Nem kizárt a további lengyel kamatcsökkentés

A lengyel jegybank monetáris politikai tanácsa (RPP) szerdán immár második hónapja érintetlenül hagyta a jelenleg 5,25 százalékon álló irányadó kamatot, Leszek Balcerowicz, a jegybank elnöke azonban nem zárta ki a hitelköltségek további mérséklésének lehetőségét. Közölte: bár a kormány költségvetési politikájával kapcsolatos bizonytalanságok és a jegybank által korábban végrehajtott jelentős csökkentés behatárolja a további kamatmérséklés lehetőségeit, túlzott pesszimizmusra vallana feltételezni, hogy idén már nem mehetnek lejjebb a kamatok.

Szerző(k):
Gáti Tibor
08.
28.
23:59

Fellendülőben a nemzetközi idegenforgalom

Az iraki háború, a SARS-járvány és a gazdaság általános gyengélkedése az idei első félévben kedvezőtlenül hatott a világ idegenforgalmára, de az utóbbi egy-két hónapban gyors fellendülésnek indult az ágazat, így az év egészében várhatóan már eléri a tavalyi szintet - nyilatkozta tegnap Franceso Frangialli, a Nemzetközi Idegenforgalmi Szervezet főtitkára. A múlt évben 3,1 százalékkal több turista kelt útra, mint 2001-ben, amikor a szeptember 11-i terrortámadás miatt 0,6 százalékkal csökkent a számuk. A főtitkár szerint idén 0-3 százalékos növekedés várható, a szeptemberi időszak sikerességétől függően. Az általános élénkülés csak kismértékben hatott a német TUI AG második negyedévi eredményére. A csoport árbevétele 4 százalékkal csökkent, de a Preussag Energie eladásából származó 769 millió euró bevétel miatt 501,6 millió euró nettó nyereséget sikerült elérni az egy évvel korábbi veszteség után. Az üzemi eredményként kezelt, adózás és amortizáció előtti eredmény (EBTA) több mint háromszorosára, 625 millió euróra emelkedett. Az idegenforgalmi üzletágban, amelyből a TUI forgalmának legnagyobb része származik, a kereslet visszaesése miatt 5,8 százalékkal csökkent volna az árbevétel, de a korábban megvásárolt Nouvelles Frontieres francia utazási iroda eredményeinek konszolidálása nyomán 1,9 százalékkal, 3,23 milliárd euróra nőtt. Az üzletág üzemi nyeresége azonban egyharmadára, 51 millió euróra apadt. A kilátások javulását jelzi, hogy a helyfoglalások már javuló tendenciát mutatnak: a nyáriak már csak 6 százalékkal maradnak el az egy évvel korábbi szinttől, noha májusban még 15 százalékos, júliusban 7,3 százalékos volt az elmaradás. A cég arra számít, hogy a csoportszintű nyereség nőni fog. A logisztikai üzletágban a tavalyival azonos árbevételre számítanak, a TUI tavaly év végén létrehozott fapados légitársasága, a Hapag-Lloyd Express várhatólag már 2004-ben, azaz a tervezettnél hamarabb nullszaldós lesz.

Szerző(k):
Gáti Tibor
08.
28.
23:59

Hisz az orosz előrejelzéseknek az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyetért a moszkvai kormány hivatalos előrejelzésével, amely szerint a tavalyi 4,3 százalék után idén 5,9, jövőre pedig 5,2 százalékkal bővül a bruttó hazai termék (GDP) Oroszországban - nyilatkozta Goohoon Kwon, a nemzetközi hitelszervezet helyi irodájának vezetője a Reuters hírügynökségnek. Az IMF most készíti a módosított előrejelzést, amelyben figyelembe veszi a vártnál erősebb első félévi adatokat és a prognosztizáltnál magasabb világpiaci olajárakat - tette hozzá. A végső kalkulációt tartalmazó jelentést egy hét múlva teszik közzé. A Valutaalap korábban 4 százalékos gazdasági növekedést jósolt erre az évre Oroszországban.

Szerző(k):
Gáti Tibor
08.
27.
23:59

Szigorodik a deficitszámítás az EU-ban

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat közölte: szigorítja azokat a szabályokat, amelyek alapján eldöntik, hogy az állami tulajdonban lévő vállalatoknak nyújtott kormánytámogatást költségvetési kiadásnak tekintik-e, és így figyelembe veszik a költségvetési hiány számításakor. A francia és a német kormány - amelyek az elmúlt években túllépték a GDP 3 százalékában megszabott plafont - a legnagyvonalúbb támogatói a bajba jutott vállalatoknak, így az Eurostat a szabályok szigorításával az EU versenyhatóságainak segítségére siet, mivel ezek hosszabb ideje próbálnak fellépni az állami szubvenciók ellen.

Szerző(k):
Gáti Tibor