BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Németországban is emelnék a nyugdíjkorhatárt

2003. augusztus 28. csütörtök, 23:59

A berlini kormány által kinevezett szakértői bizottság tegnap bemutatta 400 oldalas javaslatát a német nyugdíjrendszer reformjára. A kabinet ennek alapján fogja kidolgozni saját reformelképzeléseit, amelyeket várhatóan ősszel terjeszt a törvényhozás elé. A tervezet értelmében a nyugdíjkorhatár a jelenlegi 65 évről 2011 és 2030 között 67 évre emelkedne, évente egy hónappal.

A tényleges nyugdíjba vonulás ideje 2001-ben átlag 60,2 év volt, amiben azonban benne vannak a korkedvezményes nyugdíjasok is. A szociáldemokrata-zöld kormány kilenc hónappal ezelőtt bízta meg a reformkoncepció kidolgozásának feladatával a Bert Rürup közgazdász által vezetett 26 fős bizottságot, amelyben közgazdászok, ipari és jóléti szakértők, valamint a szakszervezetek képviselői is részt vettek.

A reformot elkerülhetetlenné teszi, hogy a születések számának csökkenése, a várható élettartam növekedése és a gazdaság stagnálása következtében tarthatatlanná vált a jelenlegi rendszer, amelynek alapjait még Otto von Bismarck kancellár fektette le a XIX. század utolsó harmadában, de a második világháború utáni gazdasági prosperitás idején nyerte el mai formáját. A mostani felosztó-kirovó rendszerben a bruttó bérek 19,5 százalékát fizetik be kötelező nyugdíj-hozzájárulásként, de a népesség elöregedése miatt ezt 2050-ig mintegy 40 százalékra kellene emelni, a nyugdíjas életszakasz ugyanis az 1960-as 9,9 évről 2001-re 16,2 évre nőtt. A reform Rürup szerint lehetővé teszi, hogy a hozzájárulás 2030-ig 22 százalékos maradjon, de a nyugdíj összegét a bér 48 százalékáról annak 41,6 százalékára kell csökkenteni. Mindennek az is feltétele azonban, hogy a magánnyugdíjrendszert is fejlesszék.

Gáti Tibor
Gáti Tibor

Ez is érdekelhet