Regisztrációra vár kétezer online-termék
Regisztrációra vár kétezer online-termék
Az m1 műsorszerkezete sem ment át a vizsgán
Több televízió műsorszerkezete nem felelt meg az előírásoknak, így például a Magyar Televízió 1-es csatornája is mulasztott − egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiatanácsa. A jogszabály szerint ugyanis a telvízióknak az évi teljes műsoridejük több mint felében európai művet, több mint egyharmadában eredetileg magyar nyelven készített művet kell sugározniuk. Az is törvényi előírás, hogy a leadott európai művek legalább tíz százalékát, illetve az eredetileg magyar nyelven készített művek legalább hét százalékát tőlük független gyártó készítse. Mindezek mellett a műsorkészítésre szánt forrás legalább tizenkét százalékát szintén független gyártó által készített műsorszámok előállítására kell fordítaniuk.Mivel a médiaszolgáltatóknak a kvótakötelezettség teljesítéséről éves szinten kell beszámolniuk, a hivatal csak a teljes évben működő társaságokat ellenőrizte. A vizsgálat megállapította, hogy a műsorkvóta teljesítésére úgynevezett mentesítési megállapodással rendelkező műsorszolgáltatók közül négy televízió (Origo Zrt.-Life Network és Ozone Network, Sanoma Digital Media Zrt.-4-es csatorna, Spektrum TV Zrt.-Spektrum TV) nem teljesítette a vállalt csökkentett kötelezettségeket, esetükben a hivatal közigazgatási eljárást kezdeményezett.A műsorszerkezeti követelmények alapesetben ugyan minden műsorszolgáltatóra vonatkoznak, de kérelem esetén a jogszabály által meghatározott kvótákat a médiatanáccsal kötött hatósági szerződésben, vagyis a mentesítési megállapodásban rögzítettek szerint fokozatosan is elérhetik.
Újabb 60 millós bírság a ValóVilág4 miatt
Újabb, többmilliós bírságot kapott az RTL Klub a Médiatanácstól.
Már több mint 150 ezer T-Home iptv-előfizető
Már több mint 150 ezer T-Home iptv-előfizető van, és aki most csatlakozik hozzájuk, kedvezménnyel vehet okostelefont.
Bulizás felsőfokon és percalapon
Az idei Heineken Balaton Soundon is igénybe lehetett venni a mobilon is megvásárolható percalapú fesztiváljegyet, így akár egy-egy koncertre is válthattak belépőt a látogatók.
Jönnek az új mobilinternet-csomagok
A későbbiekben a sávszélesség alapján árazza mobilinternet csomagjait a Magyar Telekom, így mindenki maga döntheti el, milyen sebességű szolgáltatásra van szüksége, s ha többre tat igényt, többet is fizet.
Újabb vezetékes és mobilajánlat
Újabb vezetékes-mobilszolgáltatás csomaggal állt elő a T-Home és a T-Mobile, így a korábbi, négy szolgáltatást magukban foglaló Paletta M és XL csomagok mellett mostantól L méretű csomagot is választhatnak az előfizetők.
Versenyelőnyt jelenthet a sebesség
Miközben a távközlési cégek ügyfeleinek csak egy része használja ki 3G adta lehetőségeket, a több tíz milliárd forintból már a következő generációs fejlesztéseken dolgoznak.
Erre lesz pénz a MÁV-nál - 250 milliárd a tét
Több mint 250 milliárd forintos vasútfejlesztést tervez a kormány a következő években, jórészt uniós forrásokból − derül ki Fellegi Tamás fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott válaszából. A hálózatfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok előkészítés alatt vannak, ahogyan a Nyugati pályaudvar és a váci állomás átépítésének terve is.
Több száz milliárdból fejleszthet a MÁV
Több mint 250 milliárd forintos vasútfejlesztést tervez a kormány a következő években, jórészt uniós forrásokból − derül ki Fellegi Tamás fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott válaszából. Átépítenék például a Kelenföld−Százhalombatta, a Budapest-Nyugati pályaudvar−Rákospalota−Újpest szakaszokat, sőt utóbbi esetben Vácig újulna meg a pálya. Fejlesztenék a Kőbánya−Kispest−Cegléd közötti, illetve átépítenék a Szolnok−Szajol közötti szakaszt, és innentől a Püspökladányig tartó részen kiépítenék a biztonságosabb közlekedést elősegítő úgynevezett vonatbefolyásoló rendszert (ETCS) is − ennek költsége 12 milliárd forint lenne. (Idővel több mint 10 milliárd forintból − 50 százalékos támogatási arány mellett − a Talent és Flirt vonatokat, valamint a Traxx mozdonyokat is ellátnák az említett berendezésekkel.)