BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
header

Diószegi József

02.
03.
00:00

Újra napirenden az elektronikus útdíj

A héten újra a kormány elé került az elektronikus útdíj (ED) rendszerrel kapcsolatos elképzelés, s bár egyelőre nem született döntés a több változatot is felsorakoztató elképzelésről, várhatóan még tavasszal kiírják a szolgáltatás bérlésére vonatkozó pályázatot. A használatarányos útdíj bevezetése hét éve húzódik, legutóbb a Széll Kálmán tervben azzal számolt a kormányzat, hogy már 2013 elejétől működni fog az ED, vagyis a teherautósok a jelenlegi átalánydíj helyett a felhasználás arányában fizetnének díjat. Szakemberek szerint ha tavasszal ki is írják a pályázatot, a rendszer feltehetően csak 2014-ben, a tavaszi választások után startolhat, hiszen a hálózat kiépítése is jelentős időt igényel, s emellett a nemzetközi tapasztalatok alapján jogorvoslattal is lehet számolni.

Szerző(k):
Diószegi József
02.
03.
00:00

Vagyonfelügyelőt rendeltek ki a Malévhoz

A Fővárosi Bíróság rendkívüli moratóriumot rendelt el a Malévnál és rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé − tájékoztatott csütörtökön a fejlesztési tárca. A jogszabályok szerint a vagyonfelügyelő kizárólag az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. lehet, és hozzájárulása nélkül a Malév Zrt. a továbbiakban kifizetéseket nem teljesíthet.

Szerző(k):
Diószegi József
02.
03.
00:00

Mindenre felkészültek a közlekedési cégek

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK Zrt.) felkészülten várja a hétvégét − közölte lapunkkal a társaság −, ma reggeltől harmadik elhárítási fokozatra áll át (a téli elhárítás négyfokozatú). Készen állnak a hóekézésre is (erre minimum 3−5 centis hónál kerül sor). Először mindig a főpályát, a gyorsító- és lassítósávokat, valamint a csomóponti ágakat takarítják le. A cég 122 járművet tud bevetni a téli elhárításba.

Szerző(k):
Diószegi József
02.
02.
00:00

Elkezdődött a rádiók helyezkedése a budapesti piacon

Február 1-jétől új frekvencián szór a Juventus Rádió, az átállás zökkenőmentes volt, az adónak \"csak\" annyi a teendője, hogy a hallgatókat áthúzza a régi frekvenciáról az újra − mondta lapunknak Laczkó Endre, a Juventus Rádió Kft. ügyvezetője. Arra számít, hogy ha ez nem is könnyen, de lemorzsolódás nélkül megtörténik. Ennek érdekében a rádió egy masszív, 100-120 millió forint értékű kampányba kezdett. A piac jelenleg kedvez a Juventusnak, Budapesten jelenleg nincs konkurens csatorna, miközben a piac a frekvenciapályázatnak köszönhetően tovább rendeződött − tette hozzá Laczkó.(A Juventus Rádió által korábban használt budapesti 89,5 MHz frekvenciát elnyerő Prodo Voice Stúdió Műsorszolgáltató Zrt. még nem indult el, ahogyan a Klubrádió 95,3 MHz-ét elnyerő Autórádió Műsorszolgáltató Kft. sem jelentkezett még, miközben a Rádió1 − amely eddig a 103,9 MHz-en szólt, a Juventus átállásával párhuzamosan elhallgatott).

Szerző(k):
Diószegi József