BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tel-Avivban csődölt be a Malév

A Malév nem tudott fizetni a Tel-Avivban, ezért a reptér nem engedte felszállni a gépet, a többi repülő itthon van, a Malév dolgozókra pedig a csoportos létszám leépítés vár.

2012. február 3. péntek, 08:48

Fotó: Dömötör Csaba / Földi D. Attila

Pénteken hajnalban kapta a Malév igazgatóságának elnöke, Berényi János a a cég vezérigazgatóságától a vészjelzést ami után összehívták az igazgatóságot, majd pedig leállították a Malév gépeit - mondta a mai tájékoztatón Berényi.

Limburger Lóránt, a cég megbízott vezérigazgatója elmondta, hogy részben az vezetett ehhez a helyzethez, hogy a bizalomvesztés miatt a partnereik elkezdték előre kérni a szolgáltatás díját, és ráadásul pénteken nem engedték felszállni a Malév tel-avivi járatát. A reptér ugyanis a szolgáltatásért akkora összeget kért, azonnal, amit a Malév nem tudott kifizetni. (Valójában egy ideje felhalmozott pénzéhez akart hozzájutni az izraeli reptér). A Malév utolsó járata Helsinkiből érkezett.

Miután a Malév többi gépét nem hagyták felszállni, így a társaságnak egyetlen repülője van külföldön, amit mielőbb haza kíván hozni, és vissza akarják adni a lízing cégnek, ahogyan a többit is. A Malév felvette a kapcsolatot a nagy nemzetközi légitársaságokkal annak érdekében, hogy segítsenek visszaszállítani a Malév utasokat. Jelenleg 3726 utasuk van külföldön, itthon pedig 3470-en várnak az elutazásra. A kormány két milliárd forintot különített el arra, hogy ők a következő három napban el- és vissza tudjanak indulni. A külföldön ragadóknak kint most venniük kell egy jegyet, amit később a Malévvel kell kiegyenlíttetni. Aki pedig a következő hónapokban utaznának, azok nyújtanak be igényüket.

A Malévnek jelenleg 900 aktív dolgozója és száz jogi állású foglalkoztatottja van (ők gyesen lévők), és 77-en dolgoznak külföldön. A cég egy csoportos létszám leépítést fog bejelenteni, és csak annyi dolgozót tartanak meg, ami az operatív működéshez szükséges.

Berényi elmondta, hogy a mostani helyzet \"csak\" a Malévet érinti, az öt leányvállalata működik, náluk körülbelül ugyanennyien dolgoznak..

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet