Mind a fizikai, mind a szellemi munka kockázatos lehet
Vannak olyan munkakörök, melyekben nagyobb az egyes megbetegedések gyakorisága, sőt a halálozás is – a fizikai munkások és a felső vezetők sem érezhetik magukat biztonságban.
Mind a fizikai, mind a szellemi munka kockázatos lehet
Vannak olyan munkakörök, melyekben nagyobb az egyes megbetegedések gyakorisága, sőt a halálozás is – a fizikai munkások és a felső vezetők sem érezhetik magukat biztonságban.
Sok a hiányszakma Magyarországon
Miközben a regisztrált magyarországi munkanélküliek száma meghaladja a 400 ezret, 30-32 ezer tartósan betöltetlen állás van a gazdaságban – derül ki a szaktárca által készített munkapiaci barométerből. A problémát tetézi, hogy a keresett és a romló pozíciójú szakmák között jelentős átfedés van: ilyen jelenleg a lakatos, a varrónő, a húsfeldolgozó és az eladó. Ennek oka, hogy területileg nagyon változik a munkaerő-kereslet, eltérőek a gazdasági struktúraváltással összefüggő változások, valamint alacsony a munkavállalók földrajzi mobilitása – véli Csizmár Gábor munkaügyi miniszter. A lapunk által megkérdezett cégek képviselői egyetértettek abban, hogy egyre kevesebben választják a szakmunkásiskolákat. A munkaügyi minisztérium szerint a probléma orvoslása elsősorban a szakiskolai oktatáson múlik, ennek minél inkább követnie kell a munkaerő-piaci trendeket – mondta lapunknak Schranz Edit, a tárca szóvivője. Általában elmondható, hogy a magyarok a nyugat-európaiaknál – vagy akár a lengyeleknél – kevésbé mobilak; nagyon szoros ugyanis az érzelmi kötődésük a szülőhelyhez, emellett a lakáspiac is korlátozza a lehetőségeket – mondta lapunknak Juhos Andrea, a DBM Hungary ügyvezetője. Bár költözés helyett sok esetben ingázással is meg lehetne oldani ezt a kérdést, gyakran a közlekedés szabhat gátat (például a Volán-társaságok sok esetben nem a műszakokhoz igazítják a járatokat).
A Hankook húszmilliárd forint támogatáshoz jut
A dél-koreai Hankook gumiabroncsgyár 132 milliárd forint értékű dunaújvárosi beruházásához öt–tíz év alatt 15,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap, az átképzési támogatással és a társasági adókedvezménnyel az állami támogatás összege elérheti a 20 milliárd forintot – jelentette be Kóka János gazdasági miniszter. Cserébe a Hankook tíz év alatt mintegy 9 milliárd forint adót fizet be a költségvetésbe. A miniszter az útépítésekről is beszélt: véleménye szerint a gyorsforgalmi utak kilométerenkénti egymilliárd forintos költségéből 300 millió forintot is meg lehet takarítani a műszaki tartalom és a tervezés racionalizálásával, a verseny élénkítésével. Az M0-s fővárost elkerülő szakaszának költségeiből 25 milliárd forintot sikerült megtakarítani, így az M0-s és Gödöllő közötti M31-es út a tervezettnél hamarabb megépülhet.
Főbb tartósan betöltetlen munkakörök
Átlagos kereset 21–30 évesek keresete (ezer forint) (ezer forint) Szabó, varrónő 71,1 70,9 Húsfeldolgozó 86,3 83,0 Egyéb segédmunkás (alkalmi munkás) 71,6 70,8 Szakorvos 277,2 280,9 Hegesztő, lángvágó 111,2 101,7 Tehergépkocsi-vezető 92,6 86,0 Lakatos 109,1 95,1 Forgácsoló 127,7 129,1 Kőműves 75,1 63,0 Általános orvos 212,2 186,0 Egyszerű mezőgazdasági munkás 70,9 68,6 Műszerészek 117,9 109,2 Szakápoló 139,6 130,2 Tartósítóipari munkás 79,2 74,5 Ács-állványozó 83,7 81,3 Sütő-, tésztaipari munkás, pék 88,3 83,9 Általános ápolónő, ápoló 132,4 123,8 Forrás: ÁFSZ
Betöltetlen állások - ki hiányzik?
Ma Magyarországon 30-32 ezer álláshely betöltetlen – mondta Csizmár Gábor munkaügyi miniszter.
Magyarország az idei Pollutec díszvendége volt
Idén november 29-e és december 3-a között rendezték meg Párizsban a Pollutec Nemzetközi Környezetvédelmi Szakkiállítás és Vásárt – a magyar gazdasági évad keretében Magyarország díszvendége volt a kiállításnak. A szakmai találkozón 1400 kiállító mutatkozott be a környezetvédelmi ipar valamennyi területéről. A Pollutec fő témaköre a hulladék (gyűjtés, szállítás, kezelés, hasznosítás), a víz (vízgazdálkodás, szennyvíztisztítási eljárások, olajos iszap kezelése), a levegő (légszennyezés mérése, gáz- és füstszűrés, levegőtisztaság-védelem), a zaj (zajártalom, zajvédelem, zajmérés, zajcsökkentés) és az energia (energiagazdálkodás és -tárolás, energiatermelő rendszerek) voltak. Magyarországot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Főváros, az ITDH, valamint a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége képviselte. A magyar stand a kiállítás egyik leglátogatottabb helyszíne volt, melyen a magyar környezetvédelmi stratégiával, a fővárosi és a minisztériumi programokkal ismerkedhettek meg a látogatók. Nagy sikert arattak a stand berendezési tárgyai is, a Terbe Design Kft. újrahasznosított papírból készült formás bútorai. A kerekasztal-beszélgetések témái a környezetvédelmi jogszabályok, az EU-csatlakozás hatása, az uniós forrásokkal megnyíló lehetőségek, a magyar környezetvédelmi szektor helyzete, a francia know-how jelenléte a magyar piacon és a magyar környezetvédelmi stratégia voltak. A rendezvénynek köszönhetően egy francia befektetőt is sikerült találni, így rövidesen egy biomassza-alapanyaggal dolgozó energiaipari vállalat települ Magyarországra.
A magyarok nem keresik a munkaerőpiac kitárt kapuit
Még mindig osztrák és német álláslehetőséget keresnek leginkább a magyarok, holott ezen országok nem tervezik munkaerő-piaci szabályozásuk enyhítését, ami jócskán megnehezíti a munkavállalást a német nyelvterületeken. A liberalizált munkaerőpiaccal rendelkező országokat lassan fedezik fel: Nagy Britanniában az összes külföldi munkavállaló három százaléka magyar.
Igyunk egy koktélt Tom Cruise mestereivel!
Ha egy kis lazításra, különlegesen ízletes ételekre, mosolygós kiszolgálásra, esténként pedig artista- mutatvánnyal készített koktélokra vágyunk, mindenképp látogassunk el az Oktogonon lévő Friday’s-be.
Joggal, de pénz nélkül ösztökölnék a bíróságokat
A hatékonyabb ítélkezés érdekében bevezeti a kormány az elhúzódó perek miatti kifogás intézményét, a bíróságok létszámbővítésére azonban nincs lehetőség.
Már számla alapján utalják az uniós támogatást
A 2004–2006-os uniós költségvetési időszakban a Magyarország számára rendelkezésre álló források 82,5 százalékát (550 milliárd forintot) már lekötötték, 67 százalékáról (450 milliárd forintról) pedig szerződés is született – mondta tegnap a kormányszóvivői tájékoztatón Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. November 18-ig összesen 100 milliárd forintot fizettek ki az irányító hatóságok, az előlegek mellett már a számlaalapú kifizetések is beindultak. A kifizetések már most elérték a 2005-re tervezett értéket, a költségvetésben szereplő tervszám azonban 50 százalékban szabadon túlteljesíthető, efelett szükség van a kormány jóváhagyására is – mondta Baráth. A miniszter szerint az adatok cáfolják Tony Blair brit miniszterelnök kijelentését, miszerint a kohéziós forrás 10 százalékos csökkentése már csak azért is indokolt, mivel az új csatlakozók most sem tudják felhasználni a rendelkezésükre álló forrásokat.