Két törökországi bank hirtelen bejelentette, hogy a továbbiakban nem használják a Mir névre hallgató orosz fizetési rendszert. Mindez azután történt, hogy az amerikaiak több török szereplőre is szankciókat vetettek ki, mivel azok feltehetően Moszkvát segítették a szankciók kijátszásában.
Szerző(k): Sasvári MarcellA Mastercard idén második alkalommal mérte meg hazánk Digitális Fizetési Indexét, amely három fő pillérre: az infrastruktúrára, a tudásra és a használatra alapozva méri a piac fejlettségét a digitális fizetések terén. Az index összpontszáma egy év alatt 7 ponttal emelkedett, elsősorban az infrastruktúra és a digitális fizetések használata mentén.
Szerző(k): Herman BernadettA Kreml egy jelentés szerint az olaj- és gázadók emelésének tervét fontolgatja a jövő évi szövetségi költségvetés megerősítése érdekében, mivel a nyugati szankciók egyre nagyobb terhet rónak az orosz gazdaságra. Mindez Magyarország számára is rossz hír, mivel a gáz- és olajimport legnagyobb részét Oroszországból szerzi.
Szerző(k): Szabó DánielAz építőipar kétségbeejtő helyzetben van az infláció miatt, ami azzal várhatóan azzal jár majd, hogy az év végével eltűnnek az építkezni akarók a piacról, mert megfelelő hitel és új állami támogatás híján nem tudnak lépést tartani az árakkal. Az ágazatban elbocsátások indulhatnak.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbiában rendületlenül folytatódik a vita a minimálbér emeléséről, miután a kormány ezzel kapcsolatos döntése olyan összeget eredményezett, ami érezhetően elmarad a minimális fogyasztói kosár értékétől.
Szerző(k): Komócsin SándorA kormány nem titkolt célja, hogy a magyar autósokat az éves országos és megyei matricák megvételére sarkallja a 10 napos és havi helyett. Nagyon úgy néz ki, hogy a 2018 őszén indult "átszoktató hadművelet" 2023-ra célt ér. Közben az autósok nem annyira járnak jól, de ez valahogy elsikkadt a hivatalos kommunikációban.
Szerző(k): Szász PéterBár a libanoni kormány éppen a héten tárgyalt az IMF képviselőivel arról, hogyan gyorsíthatnák fel a hitel megszerzéséhez és a válság visszaszorításához szükséges reformokat, a krízis egyre mélyül az országban: a lakosok egy része erőszakkal próbál hozzájutni a pénzéhez, míg mások kivándorolnak.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA szerbiai fűtésszolgáltatók technikailag felkészültek a szezonra, a legnagyobb gondjuk, hogy gázon kívül nem tudnak mást energiahordozó-forrást használni. A szerb gáztartalék harmada magyarországi tárolókban van.
Szerző(k): Komócsin SándorA friss Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány fokozni akarja a visontai ligniterőmű téli termelését, és a Brüsszelben szélről és biomasszáról nyilatkozó minisztert pedig azzal bízza meg, hogy az energiahivatallal karöltve dolgozza ki, vizsgálja meg, hogyan tolható ki 2029 végéig az erőmű működtetése.
Szerző(k): Szabó M. István