A korábbi innovációs és technológiai miniszter az Economxnak adott interjújában elmondta, hogy a védelemiparban létrejövő beruházásokból a magyar vállalatok többféleképpen is profitálhatnak. Az N7 Holding vezérigazgatója a május 10-ei Defence Industry Summit hadiipari konferencia kapcsán arról is beszélt, hogy a hazai védelmi ipar fejlődésében és a technológiai innovációk bevezetésében kiemelt szerepe volt a külföldi piacvezető cégekkel történő együttműködéseknek.
Szerző(k): Vermes ÁdámA kormány célkeresztjében érzik magukat egyes német vállalatok. Szerintük a különféle különadókkal súlyosbított szabályozási nyomás mind része annak, hogy kiszorítsák a külföldi cégeket, amelynek között Kelet-Európa legnagyobb befektetői is jelen vannak.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsSébastien Lecornu, a francia fegyveres erőkért felelős miniszter és német kollégája, Boris Pistorius pénteken Párizsban aláírta a kötelezettségvállalási megállapodást, amely szentesíti a két ország együttműködését a „jövő tankja” programban.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraGyenge volt a kezdés, és többnyire a zárás is.
Szerző(k): Z. B.A német Rheinmetall a Baltikumban építi meg legújabb lőszergyárát.
Szerző(k): Kiffer AnnaEurópa a rendszerváltáskor tele volt a hidegháborúban felhalmozott, de már akkor is avulóban lévő harckocsikkal, főleg a keleti oldalon. A szovjet tankok felújítása azonban most nagyon megéri, mert a mostani háborúban a másik oldal is ilyeneket használ.
Szerző(k): Fellegi TamásA magyar miniszterelnök kormányhatározatban döntött arról, hogy megemeli az Európai Békekeret hazánkra vonatkozó befizetéseit, de az érintett Pénzügyminisztérium nem árulja el, ebből mennyi megy közvetlenül Ukrajna haditámogatására.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaNagyot estek az európai védelmi részvények, a Rheinmetall évek óta nem bukott ekkorát egy napon belül.
Szerző(k): Vermes Ádám