Jó fizetés és pizzaparti? Ez már édeskevés a mai munkavállalóknak
Nem elég ma már a dolgozóknak a pusztán a pizza és a pénz, stratégiai alapokon nyugvó wellbeing programmal azonban hosszú távon is motiváltakká válhatnak.
Jó fizetés és pizzaparti? Ez már édeskevés a mai munkavállalóknak
Nem elég ma már a dolgozóknak a pusztán a pizza és a pénz, stratégiai alapokon nyugvó wellbeing programmal azonban hosszú távon is motiváltakká válhatnak.
Elon Musk lerombolta a Tesla hírnevét, ezért lemondásra szólították fel
A Tesla egyik első befektetője szerint Elon Musk túl sok mindennel foglalkozik, és nem marad elég figyelme a cégre, amely egyébként is szenved a Trump által kivetett vámok miatt. Úgy gondolja, Muskot döntés elé kell állítani.
Több mint félmilliárd forintos uniós támogatásból valósul meg az ukrajnai menekültek beilleszkedése
Az Ökumenikus Segélyszervezet több mint 30 éve foglalkozik menekültügyekkel határon kívül és belül. 2022 óta a Magyarországra érkező ukrajnai menekültek beilleszkedését is ők próbálják meg biztosítani, most azonban egy uniós támogatás segítségével szintet léphetnek.
Kismamák, figyelem: jön a csed extra
Új szabályozást készít a kormányzat. Eszerint a kisgyermekes édesanyák a baba háromhónapos korától munka mellett is igénybe vehetnék a csed extrát. A tervezetet társadalmi vitára bocsátják.
Életek forognak kockán, amiért Trump elzárta a pénzcsapot
A USAID támogatások befagyasztása súlyos csapást mérhet a globális egészségügyre. A WHO főigazgatója szerint a döntés akár milliók halálát is okozhatja, miközben a malária és a HIV/AIDS elleni küzdelemben elért eredmények is veszélybe kerülnek.
Támad a duguláselhárító-maffia: csúnyán megkopasztják, ha nem figyel
Megszaporodtak az utóbbi időben azok a tisztességtelen szolgáltatók, akik irreálisan magas árakon végeznek duguláselhárítást a lakásban.
Érdemes figyelni az utakon, elkezdődött a felújítás
Az M8 autópálya Dunavecse és Dunaújváros közötti szakaszán, az 1682 méter hosszú Duna feletti Pentele hídon idén egy előre tervezett karbantartási munka kezdődik, amely elengedhetetlen a biztonságos közlekedés fenntartásához.
Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal
Az újvidéki tragédia miatt tartottak ellenzéki tömegdemonstrációt szombaton Belgrádban, belügyminisztériumi becslések szerint a szerb fővárosba több mint százezer tiltakozó érkezett a hónapok óta demonstráló egyetemisták felhívására.
Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk
A munkaerőpiacon is nagy szükség van a nyugdíjas munkavállalókra, de a családoknak is nagy segítség, ha van bevethető nagyszülő. Az idősebbek zöme össze tudja hangolni a feladatait a nyugdíjszakértő szerint, Magyarországon 127 ezeren dolgoznak nyugdíj mellett, jellemzően részmunkaidőben.
Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát
Bár hónapok óta tart a demonstrációsorozat, ma délutánra hirdették meg a diákok azt a gigatüntetést, amelyre az ország minden szegletéből érkeznek, az elszántabbak gyalog tettek meg kilométereket, hogy ezzel is felhívják a figyelmet arra, hogy a tavaly novemberi újvidéki tragédiának még mindig nincsenek felelősei.