Újabb politikai vitát robbantott ki Wáberer György nyilatkozata, amelyben arról beszélt, hogy több mint 100 millió forinttal támogatta a Tisza Pártot. Magyar Péter pénteken Facebook-oldalán közölte: a párt belső ellenőrzése szerint a nagyvállalkozó valóban utalt pénzt, méghozzá a választások előtt öt nappal, öt részletben, egyenként 20 millió forintot.
A Tisza Párt elnöke hangsúlyozta, hogy tudomása szerint ezt megelőzően nem érkezett támogatás Wáberer Györgytől. Magyar Péter szerint a párt finanszírozása minden esetben törvényesen és átlátható módon zajlik, és külön kiemelte a több tízezer kisadó szerepét a kampány finanszírozásában.
A politikus ugyanakkor világossá tette: a Tisza szeretné elkerülni annak még a látszatát is, hogy bármilyen vállalkozói vagy oligarchikus kör érdekeihez kötődne. Ezért döntöttek úgy, hogy a teljes, 100 millió forintos támogatást hétfőn visszautalják Wáberer Györgynek.
Magyar Péter azt is jelezte, hogy a jövőben minden olyan támogatást visszafizetnek, amely mögött jogilag vagy morálisan kifogásolható elvárást, illetve előnyszerzési szándékot érzékelnek. A párt vállalása szerint a törvényi határidőn belül minden 500 ezer forint feletti támogatót nyilvánosságra hoznak.
