A Magyar Bírói Egyesület politikamentes, a bíróságon belüli reprezentatív érdekképviseleti szervezet, amely együttműködésre törekszik a mindenkori, így a most megalakuló igazságügyi kormányzattal is – írta közleményében a testület. Így reagáltak Magyar Péter bejelentésére, miszerint Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi igazgatóját kéri fel az új kormány igazságügyminiszterének.
A közleményben úgy fogalmaznak:
„a korábbi politikai hatalom hozzáállása miatt a bíróságokra vonatkozó rendelkezések a bírók érdemi bevonása nélkül születtek meg. A bírói függetlenség erodálódott, a bíróságok és a MABIE, aki erre a nem kívánatos folyamatra rendre felhívta a figyelmet, a politikai térbe akaratuk ellenére bevonódtak.”
Hozzátették:
„A Magyar Bírói Egyesület a 2026. április 12-i választást követően is elkötelezett a bírói függetlenség megóvása iránt, a bíróságok működésének fejlesztésében és abban, hogy a bíróságokra, illetve a bírókra vonatkozó jogszabályok kialakításában részt vegyen.”
A testület segítségét is felajánlja:
„Ezen célok megvalósítása érdekében minden jogállami keretek közötti javító és támogató szándékú kezdeményezéshez – a legszélesebb bírói rétegek véleményének ismeretében – a segítségét felajánlja, ahhoz csatlakozik, és várja az igazságszolgáltatást érintő ügyekbe való érdemi bevonását"
