Elhunyt egy erdélyi magyar hegymászó a Himalájában
Vágó Barna Zsolt a nepáli Lhoce-csúcs megmászása közben vesztette életét.
Elhunyt egy erdélyi magyar hegymászó a Himalájában
Vágó Barna Zsolt a nepáli Lhoce-csúcs megmászása közben vesztette életét.
Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke
Szlovénia legnagyobb ingatlanfejlesztésébe kezd bele a bankcsoport. A mintegy 400 millió eurós beruházás 2027 végére készülhet el.
Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege
Mutatjuk a feltételeket és a kedvezményeket is.
Így lett a válogatott teniszezőből a magyar ingatlanpiac meghatározó szereplője. De hogy jön ide a Mátrix?
Vágó Lászlóval, a NEO Property Services vezérigazgatójával és a LEO FM érdekvédelmi szakszövetség elnökével beszélgettünk arról: hogyan került az ingatlanpiacra, hogyan alakult az eddigi pályafutása, milyen eredményeket ért el, miért fontos az üzemeltetés mellett a kivitelezés, és milyen tanácsot adna a fiataloknak.
Lengyel elnökválasztás: fej-fej mellett a jelöltek, Tusk szerint most kezdődik a játék
Igen szoros eredményt hozott a lengyel elnökválasztás első fordulója. Az már biztos, hogy Donald Tusk koalíciójának és Kaczyńskiéknak a jelöltje küzd majd meg végül egymással.
Másfél évtizedes béklyóban: ez aggasztja leginkább a magyar nőket
Magyarország sereghajtó a részmunkaidős foglalkoztatásban, pedig lenne igény a rugalmasabb munkavégzésre, főleg a nők részéről. Antal Miklós a kutatásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a részmunkaidős foglalkoztatásnak is vannak árnyoldalai.
Hatalmas magyar felfedezés: képesek megszökni a rákos sejtek a kemoterápia alól
Rettegett kór a rák. Kiújulásának okait hosszú évek óta keresik. Most a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és az Országos Onkológiai Intézet kutatói egy eddig még nem alkalmazott eljárással feltárták, hogy a rákos sejtek képesek megszökni a kemoterápia okozta nyugalmi állapotból, és újraindítani a daganat növekedését.
Jelentős változás jön a fizetéseknél: semmi nem maradhat titokban
2026 nyarától életbe lép az uniós fizetési átláthatósági irányelv, amivel a magyar cégeknek is foglalkozni kell.
Számszerűsítették a Corvinuson, mennyire profi egy vállalat
Itt a legújabb üzleti mutató: már a vállalati profizmusnak is van mérőszáma, amely egyfelől hasznos visszajelzés lehet maguknak a cégeknek, másfelől a vállalati professzionalizációs index későbbi pályázati és kormányzati támogatási projektek alapja is lehet.
Új felvásárlással bővít az ingatlanpiac meghatározó szereplője
Az ICON Real Estate Management felvásárolta az Alba FM Solution Kft. facility management üzletágát (korábbi nevén VINCI Facilities Magyarország Kft.).