Egy friss kormányrendelet szerint tizenegy tankerületben férőhelybővítés céljából 4 milliárd forintért telepítenek mobiltantermeket.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA környékbeliek már régóta küzdöttek azért, hogy ne legyen többé illegális hulladéklerakó az elhagyatott Petőfi laktanya.
Szerző(k): T. E.Európai összehasonlításban a magyarországi temetések árának alakulása nem halad jó irányba, a gyászt sem lehet olcsón megúszni.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA várakozásokat felülmúló, tíz százalék feletti ügyfélmozgást generált a lakásbiztosítási kampány. Bár sokan úgy vélték, telített a piac, közel 100 ezer új szerződés született.
Szerző(k): Nagy László NándorJelentősen emelték áraikat a mesteremberek az elmúlt egy évben, ráadásul a többségük ezt tervezi idén is.
Szerző(k): T. E.Egy csütörtöki konferencián azt mondta: elfogyott a kormány türelme.
Szerző(k): Zádori BenceFélidejéhez érkezett a lakásbiztosítási kampány, az elmúlt két hétben 160 ezer szerződés mozdult meg. A piaci szereplők és a jegybank is arra számít, hogy az utolsó egy hétben lesz a legtöbb felmondás és átkötés.
Szerző(k): Horváth BalázsFontos jelenségre hívja fel a figyelmet a Grantis, nem árt tájékozódni a biztosítás megkötése előtt.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA független alkusszövetség 100 ezres mozgásra számít a lakásbiztosítások piacán. Adataik szerint a díjak 20-30 százalékkal csökkentek. Lapunk kérdésére Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja elmondta: a hitelfelvétellel egyidejűleg megkötött biztosítási szerződéseknél alaposan át kell nézni a feltételeket egy váltás előtt. Cikkünkből az is kiderül, mi a különbség a piaci és az újjáépítési érték között.
Szerző(k): Horváth Balázs