Az ember pusztán a létezése jogán rendszeres anyagi forráshoz juthat, ezt jelenti a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA). Az utópisztikusnak tűnő kereseti lehetőség a munkapiaci automatizációval és a mesterséges intelligencia térhódításával egyre inkább realitássá válhat.
Szerző(k): S. A. S.A KSH statisztikái szerint először történt meg, hogy a főváros mellett két vármegyében is eléri az országos átlagot a nettó kereset.
Szerző(k): Vermes ÁdámTöbb jó hír is érkezett a héten a nyugdíjasok számára, az egyik ilyen, hogy korábban megkapják a járadékot májusban, a másik, hogy lehetőségük nyílik az időseknek is a családi házuk korszerűsítésére. A támogatás összege legfeljebb 6 millió forint, melynek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes kölcsön. A KSH szerint több mint négyszeresére emelkedett a dolgozó nyugdíjasok száma, a szakértő úgy látja, ez a gazdaságnak, és a nyugdíjasok jövedelmi helyzetének is jót tesz. Bár a hazai nyugdíjak távolodnak az uniós átlagtól, nemzetközi trend, hogy az idősek visszatérnek a munka világába – emiatt is egyeztetnek már világszerte a nyugdíjkorhatár-emeléséről.
Szerző(k): Németh TamásA magyar munkavállalók az EU-s átlagkereset 67 százalékát viszik haza. A KSH szerint a budapestiek keresik a legtöbbet, az országos átlagkereset 1,2 szeresét kapták meg a hó végén 2023-ban.
Szerző(k): Koncsek RitaA gazdasági újraindulással összhangban idén a lakossági fogyasztás is erőre kapott Magyarországon, amely az Economxnak nyilatkozó közgazdász szerint a friss GDP tükrében jó eséllyel serkenti tovább a növekedést.
Szerző(k): Thurzó KatalinAz EU-s csatlakozás óta eltelt húsz évben hátrébb kerültünk a rangsorban a GDP/fő, nyugdíj és fogyasztás mutatókat vizsgálva, eközben azonban javult a pozíciónk a foglalkoztatottság és keresetek tekintetében. Ez azt jelenti, hogy a dolgozó lakosság került jobb helyzetbe Magyarországon.
Szerző(k): Horváth BalázsNem volt hiány hazai makrogazdasági adatokban a múlt héten: megismerhettük az államháztartás első negyedéves helyzetét, a februári keresetek alakulását, a márciusi foglalkoztatottsági adatokat. Emellett kamatot csökkentet az MNB, ahogy fontos negyedéves amerikai adatok is napvilágot láttak.
Szerző(k): Fellegi Tamás, Vermes Ádám2023-ban a bankok 42 százalékkal kisebb arányban folyósítottak kereskedelmi ingatlannal fedezett projekthiteleket, a szállodák kivételével valamennyi ingatlantípus esetén csökkent az új kibocsátások volumene.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaBudapest GDP-erőben és a fizetéseket tekintve is köröket ver a vidékre, így még mindig sokakat érint a társadalmi kirekesztődés.
Szerző(k): Kreivich Orsolya