Hétfőn nyitás után gyengült a forint a nagy valutákhoz képest. A keddi kamatdöntésen múlhat a további sorsa.
Szerző(k): Herman BernadettAkár 40 százalékkal is drágulhatnak a nyelvtanfolyamok szeptembertől. Egy jelenleg 45-70 ezer forintba kerülő kurzus ára akár 90 ezer forint is lehet. Magánórát pedig ötezer forint alatt már nehéz találni.
Szerző(k): Koncsek RitaVan olyan piaci elemző, aki szerint 20 százalékon fog tetőzni az infláció, amihez igazodni fog a Magyar Nemzeti Bank alapkamata, ha nem is éri el ezt a magas szintet. A forint gyengélkedése szorongatja a jegybank döntéshozóit.
Szerző(k): Komócsin SándorAugusztusban már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása.
Szerző(k): Domokos LászlóKarl Nehammer osztrák kancellár azt javasolta vasárnap, hogy az EU "válassza le az elektromos áram árát a gáz áráról", és vezessen be ársapkát az áramtarifákra.
Szerző(k): Domokos LászlóŐsztől tovább emelkedik az infláció, miközben a nyugdíjemelés jelenlegi módszere "a boldog békeidőben" alakult ki, amikor jóval kisebb volt a pénzromlás.
Szerző(k): Domokos LászlóNémetországban komoly csata dúl a kormánykoalíció pártjai között a tömegközlekedés extrakedvezményes, kilenceurós tarifája körül. A Zöldek és a szociáldemokraták részben fenntartanák az autózás visszaszorítását célzó kedvezményt, a szabaddemokraták szerint azonban jobban is el lehet költeni azt a pénzt, amelyet az utazások támogatására fordítanak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz nem meglepő, ha egy ellenzéki politikus szerint bajok vannak a kormányzással, az már nem ennyire gyakori, hogy valaki egyenesen gazdasági összeomlást vizionál azt kockáztatva, hogy ha nem jön be a jóslata, akkor hoppon marad.
Szerző(k): Komócsin SándorHiába vártak arra, hogy az ukrajnai háború okozta piaci bizonytalanságok és az emelkedő kamatlábak miatt bedőlhetnek a legnagyobb bankok is, váratlanul hatalmas bevételnövekedéseket jelentettek az európai és amerikai pénzintézetek. Ettől még a piaci volatilitás továbbra is időzített bombaként ketyeg.
Szerző(k): Szabó Dániel