Tavaly a külföldről érkező beruházások háromnegyede az ázsiai országból származott.
Szerző(k): T. E.Az elmúlt hónapokban nehéz időket élt át a forint, és ismét felvetődött az aggodalom, hogy kiújul a gyengülő trend. Most úgy tűnik, hogy fordulat következett be: az árfolyam stabilan távolodik az eurónkénti 400-as szintről. Hat év után itt az ideje, hogy végre újra stabil legyen a forint.
Szerző(k): Fellegi TamásA vállalat első negyedéves eredménye alul teljesített a várakozásokhoz képest.
Szerző(k): T. E.Régen nem látott hatalmas pozíciók épültek ki a piacon az európai gázárak emelkedésére számítva. A tározói töltöttség rendben, az unió bizakodó, a spekulánsok mégis ellátási zavarokra készülnek.
Szerző(k): EconomxA kínai elnök és a magyar miniszterelnök közös sajtótájékoztatón számolt be a Hszi Csin-ping budapesti látogatásán történt tárgyalások eredményeiről.
Szerző(k): Vermes ÁdámSzalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Economxnak adott interjújában kiemelte, hogy akik azt hitték, eljött az örök béke kora, azok az ukrajnai háború miatt ma már szintén a hadsereg megerősítésének szükségességéről beszélnek.
Szerző(k): Vermes ÁdámNem veszélyezteti-e a nemzeti szuverenitást, ha „akkuparkká” alakítjuk át Magyarországot? A konnektivitási stratégiának mi lehet az igazi haszna és mennyire lehet veszélyes a keleti nyitás politikája? Erről kérdeztük Philip Pilkington ír közgazdászt.
Szerző(k): Horváth TiborAz évtizedekig egykézésre kényszerített Kínában az ingázó munkavállalók milliói nem engedhetik meg maguknak, hogy nyugdíjba vonuljanak, mert egyszerűen felkopna az álluk.
Szerző(k): Horváth TiborA takarmánygyártás alapanyagaként használt takarmánykukorica átlagos ára több mint 50 százalékkal, a takarmánybúza ára pedig mintegy 40 százalékkal esett vissza a 2023. december 31-ével záródó félévben – mondták el az Economxnak az UBM szakértői.
Szerző(k): Drávucz Péter