Tegnaphoz hasonlóan csütörtökön is felülteljesített a magyar tőzsde a nyugati társaihoz képest. A Mol-részvény árfolyamának jót tett az olajár csökkenése, a Richter árára az idei kilátásainak javulásáról szóló korábbi nyilatkozat lehetett kedvező hatással.
Szerző(k): Domokos ErikaOptimista hangulatban folyik a kereskedés a pesti parketten. A nap legnagyobb nyertese a Masterplast, de a Mol befektetői is örülhetnek.
Szerző(k): Herman BernadettEzen a héten sem folytatta a kamatemeléseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a csütörtöki piacnyitás után gyengülni kezdett a forint. Ismét 400 fölött az euró ára.
Szerző(k): Herman BernadettA vezető nyugat-európai tőzsdeindexek gyengültek szerdán, a magyar BUX ugyanakkor közel egy százalékot erősödött, a papírok forgalma közelítette a 16 milliárd forintot.
Szerző(k): Domokos ErikaHétfőt követően kedden is pluszban zárta a kereskedést a Budapesti Értéktőzsde
Szerző(k): Rácz GergőA lakosságnak fájdalmas kormányzati lépéseket a piac a jelek szerint nagyra értékeli. A forint erősödik, két és fél hetes csúcson jár.
Szerző(k): Herman BernadettCsökkenéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 696,28 pontos, 1,76 százalékos emelkedéssel 40 355,51 ponton zárt hétfőn. Az európai börzéknek is jól ment.
Szerző(k): Rácz GergőErősödés volt a jellemző az ázsiai tőzsdéken, habár Tokióban éppenséggel nem volt kereskedés
Szerző(k): Szabó M. István