Hirtelen gyengülni kezdett csütörtök reggel a forint, miután kiderült, a piaci várakozásokkal összhangban ezen a héten sem folytatódik a kamatemelés. A múlt héten kedden emelte utoljára az irányadó rátát az MNB, csütörtökön az egyhetes betéti tenderen viszont már nem nyúlt a 9,75 százalékos rátához, és ezen a héten sem változtatott rajta.
Szerdán még 400 forint alatt volt az euró ára, és csütörtök hajnalban is ott tartózkodott. "Kissé gyengült a forint az előző esti záráshoz képest, azonban a 400-as szint többszöri áttörési kísérlete sem sikerült, ami már ellenállásnak tekinthető, így 400 forint alatt maradt az euró jegyzése. A régiós devizák szintén gyengültek az euró gyengülésével párhuzamosan" - írta a Takarékbank elemzésében.
A reggel 9 órai nyitás után ez a szint elesett, 400,78-ig emelkedett az euró és 392,6-ig a dollár jegyzése.
"Az euró-forint árfolyama megközelítette az 50 napos mozgóátlag vonalát, erről azonban tegnap még felfele pattant a kurzus. Ma reggel nem várható kamatemelés az MNB részéről az egyhetes betéti tenderen, ezt követően azonban az ECB kora délutáni döntése hozhat hevesebb árfolyam reakciót. A következő támasz 396 forint közelében látszik" - magyarázta az Equilor.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni