Némileg úgy tűnt, hogy a piac egyhelyben toporog, sőt, kissé csökkentek is az árak a fővárosi ingatlanpiacon. Ennek azonban vége.
Szerző(k): Zádori BenceÁprilisban 2 százalékkal visszaestek a bérleti díjak a korábbi hónapok lélektani csúcshoz képest.
Szerző(k): Vermes ÁdámNem csak magyar állampolgárok indulhatnak jelöltként a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán.
Szerző(k): Hercsel AdélA lakhatási szegénység a Kádár-korszak végén 2–3 millió embert érintett, és 35 év elteltével sem változott lényegesen a helyzet mennyiségi szempontból.
Szerző(k): Horváth TiborMintegy 20 százalékos emelésére számít a társasházkezelői szakma – mondta el az Economxnak a Társasházi Számvizsgálók Országos Egyesületének elnökségi tagja, aki szerint a becslés alapja, hogy az építőanyagok árai az egekbe szöktek, és sok az olyan, immár halaszthatatlan felújítás, amelyet az eddigiekkel ellentétben már nem tudnak megúszni a társasházak.
Szerző(k): Drávucz Péter