Százmilliárdok érkeznek a feldolgozóiparba
Az év elején, az elmúlt hónapokban tovább emelkedett a kenyér ára. Gulyás Gergely szerint leginkább az energiaárak emelkedése, illetve a szállítmányozás drágulása volt az, ami a kenyér árának növekedését okozta.
Jelentősen visszaestek a beruházások az első negyedévben. A feldolgozóipar felfuttatását célzó kormányzati törekvésről a miniszter elmondta, hogy
a frissen átadott beruházások hatásai még nem látszódnak, azoknak majd a második negyedévben lesz érezhető hatásuk a feldolgozóiparunkra.
Vitályos Eszter ehhez hozzátette, hogy kétszer 200 milliárd forint keretösszegű mezőgazdasági, feldolgozóipari pályázatok indulnak hamarosan.
A reálbérek közel 10 százalékkal emelkedtek márciusban – Gulyás Gergely szerint ez példátlan mértékű. Az inflációról szólva kijelentette, hogy idén a fogyasztói árakban 4-5 százalékos emelkedésre számítanak. Összességében szerinte jó esély van arra, hogy 8-10 százalékos reálbér-növekedés legyen az idén.
Háború és béke
Ismét összeült a kormány, az ott született döntésekről Gulyás Gergely és Vitályos Eszter tart tájékoztatót csütörtökön, a megszokottnál picit korábban, fél 10-től.
A tájékoztatón várhatóan hangsúlyos téma lesz a szomszédban zajló háború, valamint a közelgő önkormányzati- valamint az EP-választások, ugyanis a kormánypártok kampánya a háborúra koncentrál: „Háború helyett békét akarunk. Ez a választás tétje. Mi a béke pártján állunk!” – jelentette ki korábban Orbán Viktor miniszterelnök.
Hasonlót posztolt a tegnapi kormányülést követően a kormányszóvivő is:
Legolvasottabb
Ezért kell Putyin barátsága? Az Európai Bizottság rámutat az Orbán-kormány kényszerpályájára
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
„Még ma nyissák meg!” – sürgető ultimátum érkezett a Barátság vezetékről
Elindult a roham a gázpalackokért
Megint bezárattak egy klubot, ezúttal Szeged egyik legrégebbi diszkóját
Az aranykonvoj visszavág: az ukránok feljelentették a magyar hatóságokat
Orbán Viktor: Ha nincs olaj, nincs pénz
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés