Elkerülhetetlen a Volkswagen-csoport (VW) költségcsökkentési programja az autógyártó „évtizedes strukturális problémáinak” orvoslása érdekében – nyilatkozta Oliver Blume, a cég vezérigazgatója.
„A gyenge európai kereslet és a vártnál alacsonyabb kínai bevételek évtizedes strukturális problémákat tárnak fel a VW-nél” – mondta el a VW vezérigazgatója egy német lapinterjúban, amelyet az Automotive News Europe idéz.
Kapcsolódó
A VW üzemi tanácsa azt már korábban közölte, hogy a vállalat legalább három németországi gyár bezárását és több tízezer alkalmazott elbocsátását tervezi, valamint a túlélő üzemeket is várhatóan kisebb kapacitásúra rendezik be.
Maga az autógyártó vállalat vezetősége egyelőre nem erősítette meg az említett visszavágási terveket. Ugyanakkor október 30-án 10 százalékos fizetéscsökkentést ajánlott meg a dolgozóknak, azzal érvelve, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy VW megmentse a munkahelyeket és versenyképes vállalat maradjon.
Oliver Blume azt most a legutóbbi interjúban is megerősítette, hogy a németországi működés költségei valóban jelentősen rontják a Volkswagen versenyképességét, éppen ezért ezeket jelentősen csökkenteni kell.
A VW-konszern mintegy 900 millió eurót különíthetett el éves költségvetésében az intézkedések végrehajtására.
Csalódtak Európában: kivonul a kínai akkugyártó óriás
A kínai akkumulátorgyártó Svolt megerősítette, hogy befejezi európai akkugyártó tevékenységét.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett