Alex Azar, az amerikai minisztérium vezetője közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: "Trump elnök stratégiájának egyik eleme, hogy az amerikaiak a lehető leggyorsabban jussanak oltóanyaghoz annak érdekében, hogy biztonságosan lehessen újraindítani az országot, és vissza lehessen térni a normális élethez" - idézi az MTI.
A tárcavezető emlékeztetett arra is, hogy a kormányzat több, oltóanyag kifejlesztésével kísérletező laboratóriumot is támogat. Ezeket a kísérleteket Azar ígéreteseknek nevezte.
Közben Andrew Cuomo New York állam kormányzója bejelentette: az állam területén tovább csökkent az újonnan diagnosztizált vírusfertőzöttek száma, de még mindig túl korai lenne kijelenteni, hogy az oktatási intézmények az ősszel újranyithatják kapuikat. A kormányzó elmondta, hogy megkezdik a vírus terjedésnek követésére használt módszerek alkalmazását.
Kaliforniában egyre több helyen - a megyék kétharmadában - megkezdődött a hétköznapi élet óvatos újraindítása. Sacramentóban, San Diegóban, Santa Barbarában újranyitottak az éttermek, a kávézók és a kisebb üzletek. Negyven megyében az újraindítás második szakaszára készülnek.
A déli Louisianában ugyanakkor - elsősorban New Orleans városában és környékén - újra ugrásszerűen megnőtt a regisztrált vírusfertőzöttek száma.
New Jerseyben a kormányzó hivatala bejelentette: az államban 15 százalék fölé emelkedett a munkanélküliség, 1992 óta nem voltak ennyien munka nélkül ebben a keleti parti tagállamban. Steve Mnuchin pénzügyminiszter egy csütörtöki televíziós interjújában jelezte is, hogy valószínűleg szükség lesz egy újabb gazdaságélénkítő csomagra. Ugyanakkor Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója elzárkózott attól, hogy a munkanélküliek helyzetének könnyítésére kiterjesszék a munkanélküliségi segély folyósításának időtartamát. Mint mondta: ez nem ösztönözné az embereket arra, hogy ismét munkába álljanak.
A munkaügyi minisztérium csütörtökön hozta nyilvánosságra a munkanélküliségre vonatkozó újabb adatokat. Ezekből kiderült, hogy a múlt csütörtök óta további 2,4 millióval bővült a munka nélkül maradtak tábora, s jelenleg már 38,6 millió azon amerikaiak száma, akik munkanélküli segélyt kértek.
Koronavírus
Legolvasottabb
Súlyos teher Magyarország vállain Ukrajna 90 milliárd eurós karácsonya
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Elképesztő a csalók legújabb módszere: így olvassák le könnyedén a PIN-kódunkat
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Hahó, nyugdíjasok! Aki ezt nem teszi meg néhány napon belül, az végleg lemarad
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold