Gabriele Del Torchio, a cég hétfői igazgatósági ülésén újraválasztott vezérigazgatója azt mondta, erre a lépésre akkor kerülhet sor, ha nem sikerül az üzleti tervben megfogalmazott célokat elérni.
Az Alitaliának azért van szüksége az újabb forrásokra, hogy átszervezze hálózatát. A korábban a belföldi és regionális járatokra koncentráló légicég ezen a területen nehezen bírja a versenyt a diszkont légitársaságokkal és a nagy sebességű vonatokkal, ezért jövedelmezőbbé alakítaná hosszú távú járathálózatát.
Ebben az abu-dzabi székhelyű Etihad Airways lehet a partnere, amely egyes értesülések szerint akár 40 százalékos részesedést is szerezhet olasz riválisában. Erről Gabriele Del Torchio azt mondta, egyelőre puhatolózó tárgyalások voltak, és jelezte: az Air France-KLM-csoport is jelezte: érdekelt lenne egy együttműködés kialakításában.
A római Fiumicino repülőtérről üzemelő Alitalia 2013 októberében újra csődvédelmet kért, miután az év első felében 294 millió eurós veszteséget és egymilliárdos adósságot jelentett. Korábban 2009-ben, az akkor még állami tulajdonban lévő cég szintén csődvédelembe menekült, akkor olasz befektetők egy csoportja, és az Air France-KLM-csoport mentette meg az Alitaliát, cserébe a francia-holland társaság 25 százalékos részesedést szerzett az olasz cégben.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar