Nagyszabású együttműködést jelentett be három, közúti közlekedésben érdekelt amerikai vállalat: az utazásmegosztó platformot üzemeltető Uber, az elektromos gépkocsikat készítő Lucid Motors és az autonom vezetési technológiát fejlesztő Nuro megállapodásának célja, hogy az elkövetkező években a világ egyre több és több nagyvárosában lehessen pilóta nélküli autókkal kiszolgálni az Uber ügyfeleit.
A Gravity modellekre épülő flotta első képviselői a tervek szerint
- valamikor jövőre debütálhatnak egy meg nem nevezett egyesült államokbeli metropoliszban;
- hatéves időtávon belül már több mint 20 ezer járművel számolnak, amelyek a világ számos pontján szállítanának utasokat.
A prototípus modell jelenleg is tesztelés alatt áll a Nuro Las Vegasban található kutatóközpontjában, ahol immár közel egy évtizede dolgoznak egy mesterséges intelligencián alapuló autonóm vezetési rendszer megalkotásán.
A partnerség részeként az Uber „több száz millió dollárral" száll be mind a Lucid, mind a Nuro vállalatba.
Sajtóértesülések alapján ez a Lucid esetében 300 millió dollárt jelent.
Megvalósulhat a régi álom
Az Uber régóta próbálkozik az önvezető technológiával, a Covid idején azonban súlyos válságba került a cég, aminek az a részleg is az áldozatává vált, ahol házon belül próbáltak megalkotni egy autonóm üzemmódban futtatható autós flottát – írja a Bitport.
Következésképpen 2020 végén a vállalat falain túlra került az önvezető rendszerek fejlesztése. Ez ügyben jelenleg is 18 autóipari szereplővel és szoftverfejlesztővel működik együtt a cég.
A partnerségek között kiemelhető az önvezető fuvarozás élharcosaként aposztrofált Waymóval nyélbe ütött megállapodás, melynek értelmében bizonyos amerikai városokban Uber-fuvarokat is vállal az Alphabethez (Google) köthető startup.
Ezzel (és a korábbiakkal) szemben a héten bejelentett együttműködés az első olyan partnerség, amelyet kifejezetten azért hívtak életre, hogy az Uber platformján generálódó igényeket szolgálja ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros