Mindössze négy hónappal a bevezetése után, a Tesla úgy döntött, hogy közel 950 ezer forinttal leárazza az Y nevű modelljét is. A lépés annyiban nem meglepő, hogy májusban már a Tesla Model 3, X Model és S modell is árengedményt kapott. Az autógyártó webhelye szerint az Y modell most 49,990 dollárral kezdődik, közel 6 százalékkal olcsóbb, mint a korábbi 52 990 dolláros ár volt. Tehát már 15,6 millióba kerül a legújabb autó - írja a Reuters.
Az Elon Musk vezette társaság ebben a hónapban az autószállítások vártnál kisebb visszaesését jelentette a második negyedévben. A Tesla áprilisban azt közölte, hogy az Y modell már akkor nyereséges volt, ami az első alkalom volt, hogy pozitív negyedévet produkált egy új autójuk az első negyedévben.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó