Szijjártó Péter Kína egyik legnagyobb autógyártó vállalatát, a Great Wall Motors látogatta meg Hopej tartományban található Baodingban. Mint mondta, az elektromos autóipari forradalomban Kína „egyértelműen vezető szerepre tett szert”, melyet az is bizonyít, hogy egyre sikeresebben értékesítik modelljeiket az európai piacon az ipar kínai vállalatai – írja Facebook-posztjában.
Kapcsolódó
Megjegyezte, hogy a szoros magyar-kínai és beruházási együttműködésnek köszönhetően Magyarország is a technológiai átállás éllovasai között szerepel. Szerinte a baodingi vállalat eredménye magáért beszél, mivel a folyamatosan megújuló csúcstechnológia teszi a vállalatot az ázsiai és a globális piac egyik legsikeresebb szereplőjévé.
Mint mondta, a tárgyalófelekkel egyetértettek abban, hogy az autóiparban az alternatív hajtásláncok jelentik a jövőt, enélkül pedig a környezetvédelmi célok sem érhetők el.
Szijjártó Péter: évszázadok után most először mi diktáljuk a tempót
Hosszú idő óta először fordul elő, hogy hazánk nem kullogni fog az események után, hanem diktálni fogja egy nagy globális technológiai forradalom tempóját – közölte a külgazdasági- és külügyminiszter Budapesten, a BYD autóátadó ünnepségén.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Zelenszkij bejelentette, mikor folytatódik a sivatagi diplomácia
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain