Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben hétfőn napirend előtti felszólalásában kimerítően beszélt, amikor felidézte, milyen eredményeket értek el, és milyen lépéseket terveznek kormányzati szinten, kiemelten a korrupció ellen.
Novák Előd az interpellációk idején az ellen szólt, „arra még a Fidesz uralma alatt sem volt példa, hogy egy törvényjavaslathoz egyetlen percben sem szólhat hozzá egy frakció. A négyötödös Tisza-Fidesz összefogással ezt is megoldották, megtiltották a hozzászólásokat, ráadásul a nyilvánosságot sem tájékoztatták, nem volt társadalmi vita a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről.
A parlament oldalára is csak három órával szavazás előtt került ki a javaslat. Ez nem a veszélyhelyzet megszüntetéséről szólt”
– kifogásolta a Mi Hazánk képviselője.
Magyar Péter erre reflektáló válaszában elmondta, Novák Előd „pontosan tudja, hogy miért került sor akkor gyorsított eljárásban a rendeletek átemelésére. Működésképtelenné vált volna az ország, ön ezt pontosan tudja.”
A miniszterelnök ezután a korábban a Fidesz képviselőjének, Hegedűs Barbarának akart válaszolni még egy korábbi kérdésre, ám Forsthoffer Ágnes közölte:
Miniszterelnök úr, sajnálom, figyelmeztetnem kell.
Ekkor a házelnök felhívta Magyar Péter figyelmét, hogy a tárgyról kell beszélnie, viszont miután ezt nem tette meg, kikapcsolták Magyar mikrofonját.
A Fidesz- és a KDNP-frakció megtapsolta a lépést.
Ezt megelőzően a fideszes Hegedűs Barbara azt állította, „Magyar Péter és Bódis Kriszta gátlástalanul belerángatott a politikai kampányba egy kiszolgáltatott, Szolnokról elszökött 11 éves kisfiút. Irányított, manipulatív kérdésekkel gyakorlatilag szavakat adtak a szájába, hogy terhelő vallomást tegyen a gyermekvédelemben tisztességgel dolgozó szakemberekre”.
A miniszterelnök válaszában először a Fidesz-frakcióban ülő Pócs képviselőhöz szólt: „Pócs János most is videózik, szégyellje magát, maga egy igazi rossz bohóc. Lassan visszatérhetünk a bírságoláshoz, már csak a ház tekintélyének védelme érdekében.”
Képviselő asszony, nem szégyellik magukat? Egy kisgyermekről beszél, aki az önök kormányzása alatt visszatérően az utcán élt télen, nyáron. Megszökött, mert bántalmazták, vagy épp a gondozók, vagy a társai az önök gyermekvédelmében
– szögezte le a kormányfő.
Erre Hegedűs újra azt hangoztatta, „politikai haszonszerzés céljából kihasználtak egy 11 éves gyermeket. Magyar Péter és Bódis Kriszta miért nem a törvényes utat követve értesítette a gyámot a gyermek megtalálását követően? Napokig nem értesítették, csak a videó elkészítése után”.
Bár folytatta volna a felszólalást Hegedűs Barbara, azonban mivel lejárt az idő, Forsthoffer Ágnes megvonta tőle is a szót.
Később is kitért az esetre a miniszterelnök
Magyar Péter később arról beszélt, hogy sajnálja, hogy már nem Forsthoffer Ágnes vezeti az ülést, mert azt üzeni neki, hogy a kormánytagoktól nem vonhatják meg a szót csak azért, mert nem a megfelelő témában válaszol, ezt csak az interpellálótól lehet megvonni. Arra kéri az üléseket levezetőket, hogy ne vonják meg legközelebb a szót.
