Az Austrian Airlines (AUA) kénytelen volt elismerni, hogy január és június között három százalékkal, 5,3 millióra csökkent a járatain utazók száma - jelentette az Austrian Times internetes portál. Az elmúlt hónapban 0,8 százalékos visszaesést tapasztaltak. A társaság a hatékonyság javításával próbálja ellensúlyozni a kedvezőtlen tendenciát.
Kevesebb repülőgépet üzemeltetnek, így a gépek kihasználtsága 7,4 százalékkal javult. A vállalat megszüntette számos olyan járatát, amely veszteségesnek bizonyult - mondta a portálnak Karsten Benz, az AUA igazgatóságának tagja. Ez szintén hozzájárult a kapacitás jobb kihasználásához.
Kapcsolódó
A hosszú távú járatokon 8,4 százalékkal zuhant az osztrák légitársaságot igénybe vevő utasok száma, míg Európán belül 0,1 százalékos lemorzsolódást szenvedtek el, azaz lényegében stagnált az ügyfeleik száma. A cég globális hálózatában 130 célállomásra juttatja el utasait. Legerősebb régiójuk Közép- és Kelet-Európa, ahol 41 járatot üzemeltetnek.
Bécsre, a cég központjára úgy tekintetnek, mint a Kelet, illetve a Nyugat forgóajtajára. Az AUA Európa legnagyobb légitársaság-csoportjának tagja, amelyet a Lufthansa vezet. Tevékenységét egy év óta teljesen összehangolta a 100 százalékos tulajdonában lévő Tyrolean Arirwayszel - derül ki a cég weboldaláról.
Legolvasottabb
Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
A sírból támasztanák fel ezek a projektek a magyar szociális bérlakást